Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Ahogyan azt már megszokhattuk a Borussia Dortmund együttese minden egyes átigazolási szezon során gyűjti be a fiatal tehetségeket a világ minden tájáról, azokat a labdarúgókat, akikben látnak fantáziát. Így történt ez most is Mitsuru Maruoka esetében, aki Japánból érkezik a csapatba.
A fiatal védekező középpályás , aki a mai napon ünnepli 18. születésnapját eddig a Cerezo Osaka együttesében nevelkedett. A J-League (japán labdarúgó-bajnokság) jelenlegi negyedik helyezettjéről van szó, melynek Maruoka tagja volt, a felnőtt kerettel edzett, ám ha a hírek jók, akkor az első csapatban még nem lépett pályára hivatalos mérkőzésen.
A Dortmund a mai naptól fogva foglalkoztatja a fiatal japánt, akit kölcsönvettek klubjától és amennyiben beválik, akkor élnek a szerződésben foglalt opciós jogukkal.
Maruoka a japán korosztályos válogatott tagja, piaci értékét a transfermarkt.de még nem határozta meg. Az előtte álló időszakban a Borussia Dortmund II-ben bizonyíthat Bajner Bálint csapattársaként.
Őszi Ádám
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…