Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
A transfermarkt.de tájékoztatása szerint a török élvonalbeli Kasimpasa csapatában folytatja a pályafutását a VfB Stuttgart jobbszélsője, Tunay Torun.
A 23 esztendős, kilencszeres török válogatott játékos 2012 nyarán érkezett a „svábokhoz”, ám azóta másfél esztendő alatt csupán tizenhét tétmérkőzésen jutott szóhoz – az idei szezonban pedig csupán ötvenöt percre kapott bizalmat.
Mindezek után nem csoda, hogy a másfél millió euróra taksált Torun inkább hazájában szerepel a jövőben, s a hetek óta tartó találgatások után – miszerint a Bursaspor vagy a Kasimpasa nyeri-e el a kegyeit -, végül utóbbi került ki győztesen, így a mindkét lábával ugyanolyan technikás szélső új csapatában együtt játszhat többek között Ryan Babellel és Andreas Isakssonnal is.
Szerző: Budai Levente
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!