Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MTK: Kölcsönbe jöhet a válogatott középpályás, Torghellével szóbeli egyezség

A kék-fehérek klubigazgatója, Domonyai László a Nemzeti Sportnak megerősítette a korábbi információkat, miszerint Torghelle Sándor náluk folytatja, szóban már megállapodtak a Videotonnal novemberben szerződést bontó csatárral. Vass Ádámért kölcsönvételi ajánlatot tesznek az Oostendének.

Domonyai kifejtette, hogy Vass Ádámmal is közel a megállapodás, de szerdán még asztalhoz ülnek, Torghelle Sándor ellenben a klub labdarúgójának tekinthető: „Tárgyalunk Vass Ádámmal és Torghelle Sándorral is. Vass Ádám meghívót kapott a válogatott összetartására, vele szerdán egyeztetünk még. Amúgy egy hullámhosszon vagyunk, vagyis nem látom akadályát, hogy nálunk folytatassa pályafutását. Torghelle Sándorral szóban megegyeztünk, így a legutóbb a Videotonban futballozó csatár hétfőn aláírhatja szerződését.”

A klubigazgató beszélt Varga Szabolcs hollandiai szerződéséről is. Kifejezte sajnálatát a játékos távozása miatt, de hozzátette, nem elsősorban a pénz döntött: „Sajnáljuk, hogy Varga Szabolcs a Heerenveenhez távozott, de olyan lehetőséget kapott azzal, hogy a holland első ligában szerepelhet, amellyel élnie kellett. Tavaly nyáron létfontosságú összeghez jutottunk Tischler Patrik elengedésével a Puskás Akadémiához, ám Varga Szabolcs esetében nem a pénz volt a döntő tényező, egyszerűen arról van szó, hogy nem állhattunk a tizennyolc esztendős középpályás fejlődésének útjába. Amúgy több pénzt kaptunk érte, mint Tischler Patrikért fél esztendeje.”

Gavalovits Sándor