Ráadásul a helyettesét is elvesztették a ‘londoni kékek’…
A Viktoria Plzen elleni első meccs előtt…
Mindketten jelentős mérföldkövet értek el…
Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
A magyar nemzeti futsalválogatott felkészülési mérkőzésen lépett pályára a hollandiai Sittardban. A mérkőzésben nem volt sok köszönet, az első félidőben eldöntötte a meccset a vendéglátó.
Hamar, már az első minutumban hátrányba került a magyar válogatott, mely igen indiszponáltan és szokatlanul rosszul játszott. Ennek eredménye az első félidő végére egy 5-0-ás hátrány lett, mely eldöntötte a mérkőzés sorsát.
A fordulást követően, mintha egy másik csapat érkezett volna a parkettra, Lovasék szemében ott volt a tűz és az akarat, mely eredményben is megnyilvánult. A második felvonást Lódi, Lovas és Rábl találataival 3-1-re megnyertük, ám a fordításhoz ez kevés volt, a vendéglátó 6-3-as győzelmet aratott.
A visszavágásra hamar lehetőség nyílik, ugyanis a két együttes kedd este újra összeméri tudását.
“A hollandok egyénileg jobban teljesítettek, hamar vezetést szereztek és több szerencsés gólt is rúgtak. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az 5-0-ás félidei hátrány ellenére a csapat nem tört meg, tovább küzdött és szépített az eredményen. A keddi mérkőzésre ugyanúgy készülünk, ahogy eddig is, az mindenképpen előnyt jelent majd, hogy már sokkal jobban ismerjük ellenfelünket.” – értékelt a találkozó után Sito Rivera a magyar csapat kapitánya.
Felkészülési mérkőzés:
Hollandia-Magyarország 6-3 (5-0)
Őszi Ádám
Ráadásul a helyettesét is elvesztették a ‘londoni kékek’…
A Viktoria Plzen elleni első meccs előtt…
Mindketten jelentős mérföldkövet értek el…
Köztük a Chelsea vagy a PSG korábbi játékosával…
Jól sikerült az első meccs Spanyolországban…
A védelemének a tengelyét erősítené meg a madridi alakulat…
A német válogatott középhátvéd nem újítja meg szerződését a gyógyszertáriakkal…
Hosszútávú szerződést írt alá…
18 év utn ülhet le újra a csapat kispadjára…
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…