Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy héten belül már a harmadik arcpirító vereségét szenvedte el, a Manchester United együttese. A David Moyes vezette gárda tegnap este a Sunderland otthonában kapott ki 2-1-re, az angol Ligakupa elődöntőjének, első felvonásán.
Így tehát a hétvégi végleges FA Kupa kizuhanással ellentétben, a MU még javíthat ebben a sorozatban, az Old Traffordon esedékes 22-ei visszavágón. Persze Moyes is egyre jobban érzi, hogy ég alatta a talaj, így persze nem felejtett el, kedveskedni az őket idegenbe elkísérő szurkolóknak, és nem mulasztotta el ismét megdicsérni, az ütemtelenül, kiszámíthatatlanul játszó csapatát sem. Sőt, a skót menedzser kifejezetten a bíróra, Andre Marrinerre keni a vereséget, ami merőben szokatlan, egy United edzőtől.
Hiszen ki ne emlékezne, hogy korábban szinte félték a játékvezetők az elődöt, Sir Alex Fergusont, akinek nevének hallatán még ma is gombócba rándul a sípmesterek gyomra a Premier League-ben. Amikor SAF a nyáron visszavonult, akkor kifejezetten azt ígérte, inkább saját magának, de nyilvánosan, hogy bizony sokat fog utazgatni, sok időt tölt majd a golffal, a lovakkal, a családjával, barátaival. Mindennek ellenére, vagy esetleg mindezek mellett azonban szinte ott van minden meccsen az Old Traffordon, ami mostanra igencsak böki a csőrét, az angol futball ügyeletes megmondóemberének, Joey Bartonnak. A QPR bajkeverő légiósa jó szokása szerint, a Twittert használta mondandója megfogalmazásához, a Manchester Uniteddel kapcsolatban:
„Nagy győzelem a Sunderlandtől. A Man Utd-nek lőttek jelen pillanatban. Sajnálom Moyes-t. Ő egy hanyatló dinasztiát örökölt. Fergie még mindig ott van, Rejtőzködik a sötétségben, mint a Nagy Kaszás. Úgy érzem David Moyes-t kigolyózzák, és Fergusonnak kell újra megmentenie mindenkit. Bár az volt a szándéka, hogy visszavonuljon, mégis jelen van az összes meccsen. Menjen nyaralni! Golfozzon! Töltsön időt a családjával, vagy a barátaival!”.
Barton mondandójából is leszűrhetőe a kérdés, és valóban érdekes, hogy vajon meddig tart még a türelem az Old Traffordon, a korábbi Everton menedzserrel szemben. Szerinted?
Balogh József
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…