Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Ráfér az erősítés a Hannover 96 csapatára, ugyanis a Huszti Szabolcsot is a soraiban tudó német gárda csupán 13. a Bundesligában. Bár a klub még hivatalosan nem jelentette be, szinte biztosra vehető Nicolás Castillo érkezése, akit Chile egyik ha nem a legnagyobb ígéreteként tartanak számon.
A mindössze 20 esztendős tehetség immáron felnőtt válogatottnak mondhatja magát, ugyanis a Peru ellen nemrégiben debütált a címeres mezben. Az u20-as korosztályos válogatottban 11 meccsen 9 gólt szerzett, ám ennél is fontosabb, hogy klubjában a Universidad Catolica gárdájában rendszeresen szerepelt. A 2013/2014-es évadot figyelembe véve 17 meccsen 6 gólt és 3 gólpasszt szerzett.
Az európai piacon igen keresett játékosról van szó, korábban szóba hozták Olaszországból az Inter a Juventus és az Udinese együttesével, míg Németországban a Bayer Leverkusen, Dortmund, Wolfsburg, Stuttgart négyesnél is felmerült a neve. Legutóbb a holland Twente érdeklődött iránta, most azonban úgy fest nem kell tovább találgatni és mondhatni okos döntést hoz Castillo azzal, hogy nem nagyra törő és inkább egy középcsapatot választ egy sztárklub helyett. Így könnyebben juthat játéklehetőséghez és bizonyíthatja tehetségét.
Őszi Ádám
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!