Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Hivatalosan is bejelentette az AS Roma, hogy Torontóban folytatja pályafutását az amerikai válogatott középpályás, Michael Bradley. A kanadai klub 10 millió dollárt fizet az olasz fővárosban kevés lehetőséget kapó játékosért.
Fotó: asroma.it
A csütörtök esti bejelentés szerint a Toronto FC megvásárolta a 26 éves Bradleyt a Farkasoktól, így a játékos 2006 után visszatér az MLS-be. Az amerikai középpályás alig szerepelt a fővárosi csapatban, az észak-amerikai ligában viszont biztosan kezdőként számolnak majd vele – a kanadaiak 10 millió dollárt fizetnek érte. A világbajnokság előtt teljesen érthető, hogy játéklehetőségre vágyik, hiszen kispadozással nehezen kerülne be az USA Brazíliába utazó keretébe.
Radja Nainggolan érkezésével egyértelművé vált, hogy Bradley-vel nem számol Rudi Garcia, aki így nyilatkozott az ügyről: „Sajnáljuk Bradley távozását, de el ő akart menni. Nem tarthatunk itt egy olyan játékost, aki nem szeretne nálunk maradni. Nem örülök neki, ugyanakkor megértem, hogy több játéklehetőségre vágyott, nem könnyű helyet szerezni a középpályás sorunkban. Sok szerencsét kívánunk neki az új kalandhoz.”
Bradley 2004-ben, a MetroStars csapatában kezdte felnőtt karrierjét, két évvel később, 2006 elején költözött át Európába. Az öreg kontinensen az AS Roma előtt játszott a Heerenveen, a Mönchengladbach, az Aston Villa és a Chievo csapataiban is.
Piller Krisztián
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…