Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Menekül a Sunderland, kapaszkodik a Tottenham – videó

Öt találkozóval folytatódott a Premier Liga 21. fordulója. A kiesőjelöltek közül a Cardiff és a Crystal Palace is vereséget szenvedett, míg meglepetésre a Sunderland nyerni tudott a Fulham otthonában.

Kezdjük az edzőváltás óta remek szériát futó Tottenham összecsapásával. A londoniak városi vetélytársukat, a Crystal Palace-t fogadták, és ha nehezen is, de behúzták a meccset, igaz a vendégek ráijesztettek a Tottenhamre, ugyanis a hetedik percben Punchon tizenegyest rúghatott, ám a CP támadója jócskán fölé bombázott, hogy mégis hova szerette volna lőni a büntetőt, rejtély. Ez viszont felébresztette az addig igencsak visszafogott Tottenhamet, amely a folytatásban fokozatosan növelte a nyomást a Sasokon, akik egészen az ötvenedik percig húzták, ekkor érkezett Eriksen és megszerezte a vezetést, majd a hajrához közeledve az amerikai ligába tartó Defoe álította be a végeredményt. A Crystal Palace visszacsúszott a sereghajtó pozícióba, míg a Spurs átmenetileg megelőzve a Liverpoolt feljött az ötödik helyre.

Tottenham – Crystal Palace 2-0 (0-0)
g.: Eriksen (50.), Defoe (72.)

A kiesési rangadókon érdekes eredmények születtek. Nyert a West Ham a Cardiff ellen, amivel helyet cserélt a két csapat. A mindent eldöntő gólt Carlton Cole szerezte még az első félidő hajrájában. De nagy esélyt kapott a walesi brigád, miután bő negyedórával a vége előtt Tomkins második sárgájával emberhátrányba került a WHU, a Cardiff azonban nem tudott élni a nagy eséllyel, sőt a végén a West Ham szerzett újabb találatot, biztossá téve a győzelmet.

Cardiff City – West Ham 0-1 (0-1)
g.: C. Cole (42.), Noble (90+3.)
Kiállítva: Tomkins (73., WHU)

Nem nagyon meglepetésre a Sunderland kiütötte a Craven Cottage-en a Fulham-et. A „Fekete Macskák” már az első félidőben is domináns futballt mutattak be, minek következtében kétgólos előnyre tettek szert, amit ugyan a második félidő elején tudott csökkenteni a hazai együttes, ám az utolsó húsz percben kapott még kettőt a Fulham kiütésessé téve a vereséget a Sunderland, amely így egy helyet javítani tudott. Andy Johnson mesterhármassal fejezte be a találkozót a vendégeknél.

Fulham – Sunderland 1-4 (0-2)
g.: Sidwell (52.) ill.: Johnson (29., 69., 85., a harmadik 11-esből), Ki Soung-Yong (41.)

Tovább menetel az Everton. A Mersie partiak ezúttal a Norwich ellen diadalmaskodtak, és megerősítették helyüket az élbolyban, míg a középmezőnyben meglehetősen szenzációs idényt futó Southampton a Gera Zoltánt az utolsó tíz percre bevető West Bromot múlta felül egy góllal.

Everton – Norwich 2-0 (1-0)
g.: Barry (23.), Mirallas (59.)

Southampton – West Brom 1-0 (0-0)
g.: Lallana (66.)

Gavalovits Sándor