Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sikeres visszavágás az Old Traffordon – videó

A visszavágás reményében lépett pályára a Manchester United a Swansea ellen, miután múlt héten a „Hattyúk” kiverték a „Vörös ördögöket” az FA kupából. Jelentjük, sikerült visszavágni.

Valencia szerezte meg a vezetést – goal.com

Némileg meglepő módon a vendég walesi csapat kezdte aktívabban a meccset, sőt, az egész találkozón irányították a játékot Michael Laudrup fiai, mégis a United előtt adódtak nagyobb lehetőségek. Az első mindjárt a nyolcadik percben, de Vidic próbálkozása csúnyán célt tévesztett, négy perccel később Januzaj lőtte szét a lécet. Laudrup aztán kényszerű cserét kellett, hogy végrehajtson, ugyanis Canas megsérült, helyére Chico Flores érkezett, alig valamivel az első negyedórán túl. Folyamatosan támadni próbált a Swansea, ám Moyes ezúttal megszervezte csapata védekezését, amit bizonyít, hogy a walesieknek egyetlen ziccere sem akadt az első félidőben. Ellenben a MU Kagawa és Welbeck révén kétszer is közel járt a gólhoz. A második félidő viszont remekül kezdődött a United számára, Valencia érkezett jó ütemben egy kipattanóra, és a bal alsóba lőtt. Tíz perccel később kettőre növelte előnyét a manchesteri brigád. Egy megpattanó lövés vágódott be Tremmel mellett. A folytatásban leginkább rögzített szituációk után alakultak ki kisebb helyzetek, de gól már nem született, így a Manchester United 2014-ben első sikerét aratta.

Manchester United – Swansea City 2-0 (0-0)
g.: Valencia (47.), Welbeck (59.)


Manchester United vs Swansea (2-0) All Goals… by AllGoalsHD

Gavalovits Sándor