Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Megdolgozott a győzelemért a Real Barcelonában – Videóval

A spanyol bajnokság 20. fordulójában Real Madrid Pepe 55. percben szerzett találatával 1:0-ra nyert az Espanyol otthonában. Carlo Ancelotti csapata nehezen nyert, azonban a fegyelmezettség és a győzni akarás meghozta a várt 3 pontot a “blancóknak”.

Pepének az Espanyol ellen is volt mit ünnepelnie (nso.hu)

Diego Lópezzel a kapuban, és a “mutogató” Di Maríával újra a kezdőben lépett pályára a Real Madrid az Espanyol otthonában.

A “blancók” nehéz mérkőzésre számítottak, ám előzetesen mindenképpen meg akarták nyerni a barcelonai összecsapást, hiszen az egymás ellen pontokat veszítő Barca-Atleti duóhoz közelebb lehetett kerülni.

Ahogy azt remélték Ancelottiék, igencsak nehéz mérkőzés játszottak a madridiak az Espanyol ellen. A hazaiak remekül tartották magukat, és olykor meleg pillanatokat okoztak a Real kapuja előtt. A pályán természetesen látszott a tudásbéli különbség a felek között; hogy mást ne mondjunk, C. Ronaldóval az élen a Real 23-szor lőtt kapura, az Espanyol csupán 10-szer…

Kiko Casilla kapuson azonban Ronaldo egyáltalán nem-, Pepe is csak egy fejes góllal tudott kifogni. A portugál védő az 55. percben mind később kiderült, nagyon fontos gólt szerzett Luka Modric jobb oldali szabadrúgása után, mellyel csapata végül megszerezte a hőn áhított 3 pontot.

Ronaldo a 90 perc alatt sokszor már olyannyira gólt akart lőni, hogy ahelyett, hogy passzolt volna társainak, inkább egyedül akarta megoldani a helyzeteit. Az aranylabda egyik várományosának azonban semmi nem sikerült ezen az estén; illetve ott volt vele szembe Casilla kapus is!

A Real végül ha nehezen is, de nagy csapatmunkával és fegyelmezettséggel megnyerte a találkozót; és 3 pontra megközelítette a Barcelona – Atletico Madrid duót.

Espanyol – Real Madrid 0:1
Gólszerző: Pepe 55.

Nagy Ákos