Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kaposvár: André Alves visszatért – hivatalos

Fél év – ennyi időre szerződtette a Rákóczi a klub korábbi csatárát, André Alves dos Santost. Ezt Illés János ügyvezető jelentette be a kapos.hu portálon.

André Alves fél évig ismét Kaposváron futballozik – nso.hu

A korábbi gólkirály, Alves 2005 és 2008 között szerepelt Kaposváron, majd a Videotonhoz szerződött. A piros-kékekkel bajnok lett, illetve megszerezte a magyar gólkirályi címet is. A fehérváriaktól a ciprusi Omonia Nicosia együtteséhez szegődött, míg legutóbb a Dubaiban rúgta a bőrt, de az év végén felbontotta szerződését, sokáig úgy tűnt, a brazil támadó útja ismét ciprusra vezet, de képben volt a Ferencváros is. Alves eddigi magyar bajnoki mérlege: 178 meccs/87 gól, tehát kifejezetten gólerős labdarúgóval erősödött a Kaposvár. Ebből a 87 találatból 24 még 2011-ben született, amivel sikerült gólkirályi címet nyernie a támadónak.

Illés János a következőképp fogalmazott a brazil támadóval kapcsolatban a kapos.hu-nak: „Fél évre szerződtettük Alvest, de ha mindkét fél elégedett lesz, akkor a nyáron meghosszabbíthatjuk a megállapodást. A játékos korábban többször is hangsúlyozta, hogy szeretett Kaposváron élni és játszani, kedvelte a közönséget, és a szurkolók is elismerték őt. Volt más ajánlata is, de sikerült meggyőzni arról, hogy nem feltétlenül a pénz számít, hanem az, hogy segítsen a nehéz helyzetben lévő korábbi együttesén. Örülök neki, hogy minket választott, és már a többiekkel együtt el is utazott a debreceni edzőtáborba.”

Gavalovits Sándor