Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ez történt az Aranylabdagálán – Minden részlet egy cikkben!

Nem telhet el úgy esztendő, hogy ne választanák meg a legjobbakat. A futball világában korábban a France Football egyéni elismerésének, a klasszikus Ballon D’Ornak volt a legnagyobb rangja, ami mára egyesült a FIFA Aranylabdájával. Ennek megfelelően talán tényleg a legmérvadóbb díjról beszélhetünk, amelyet egy játékos kaphat.

Persze nem csak az Aranylabdáról szólt a tegnapi gála, ugyanis több kategóriában is díjat osztottak a legjobbaknak.

A külsőségek szokás szerint adottak voltak a zürichi eseményen, és szintén a szokásoknak megfelelően a katalán FC Barcelona játékosai öltöztek a legérdekesebben, közülük is kitűnt Lionel Messi. Az argentin csillag rikító piros öltözékében az elmúlt évekhez hasonlóan most sem tudta megcáfolni az aljas, látens autizmusáról szóló pletykákat.

www.huffingtonpost.com

Persze nem csak napjaink futball sztárjai, hanem a múlt nagyjai is a nézőtéren foglaltak helyet. A vendégsereg, sőt az egész show főmotívuma pedig nem volt más, mint a PR szempontból erőteljesen sulykolt brazíliai Világbajnokság.

A rendező szinte minden második pillanatban, a jó másfélóra alatt megmutatta az este három főszereplőjét: Messit már említettük, Ronaldo most is úgy festett, mint amikor a vécén meccs előtt koncentrál, Ribérynél pedig szemmel láthatóan jobban izgult felesége, Wahiba.

Elsőként a FIFpro (profi játékosok érdekvédelmi szervezete) által megválasztott év csapatát ismertették a nagyérdeművel. Álljon itt a teljes névsor:
Manuel Neuer (német, Bayern München)- Dani Alves (brazil, Barcelona), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Thiago Silva (francia, Paris Saint-Germain), Philipp Lahm (német, Bayern München) – Iniesta (spanyol, Barcelona), Xavi (spanyol, Barcelona), Ribéry (francia, Bayern München) – Messi (argentin, Barcelona), Ibrahimovic (svéd, Paris Saint-Germain), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid).

Ezt követően egy sportágon kívüli személyiség kapott elismerést. Sepp Blatter elnök kissé hatásvadász felvezetése után, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) korábbi elnöke, a belga Jacques Rogge részesült a FIFA külön díjában.

Az edzők is megkapták a jól megérdemelt elismerésüket: a nők mezőnyében az Európa Bajnok német válogatott (tehát Marozsán Dzsenifer) szövetségi kapitánya, Silvia Neid győzedelmeskedett. A férfiak három jelöltje közül már ketten is visszavonultak fél évvel ezelőtt, így akár életműdíjként is felfoghatta volna a győzelmet, a két sikermágus, Sir Alex Ferguson, és Jupp Heynckes. Végül utóbbi, a Bayern Münchent Németország, és Európa trónjára lökő szakember lett az Év férfi edzője.

www.uk.eurosport.yahoo.com

Az izgalmak egyre csak fokozódtak az igazán érdekes végkifejlet közeledtével, így hát nem állhatta meg a FIFA, hogy ne tuszkoljanak az arcunkba egy borzalmas brazil-svájci rezesbandát.

A FIFA kiosztott egy Fair play díjat is, amelyet a világ egyik leghátrányosabb helyzetű államának, Afganisztánnak a labdarúgó szövetsége nyert, amelynek férfi válogatottja majd’ egy évtized után léphetett újra pályára tavaly nyáron.

Az esemény egyik legfiatalabb, legérdekesebb, ám mégis majdnem talán legértéktelenebb tagja, a Puskás-díj. A győztes, az előzetes várakozásoknak megfelelően a svéd Zlatan Ibrahimovic lett, akinek 2012-es találata csak az idei versenyben szállt harcba, ennek ellenére a szurkolók nem feledték angolok elleni ollózását.

www.uk.eurosport.yahoo.com

Gyanús volt már az első perctől kezdve, hogy sokat látjuk a képernyőn a futball világ bohócát, Pelét, és hamarosan értelmet nyert az egész előtérbe tuszkolás. Blatter ömlengős beszéde után, az előző évszázad legjobb játékosának választott brazilt Tiszteletbeli Aranylabdával jutalmazta, lévén a „Király” karrierje során nem részesülhetett ebben az elismerésben, az akkori szabályok alapján.

Végre a célegyenesben voltunk: következett az év legjobb női játékosának ismertetése. A győztes Nadine Angerer lett, akinek színpadra lépésével látszólag több tesztoszteron volt jelen, mint pár perccel később. Az álszent egyenlőség, liberalizmus, szólásszabadásg, véleményszabadság, másság jogok, stb. érdekében a német kapus köszönőbeszéde közben hol magát Angerert, hol barátnőjét mutatta a kamera. Ennél kellemetlenebb módon talán szóval sem lehetett volna az emberek tudatába sulykolni, hogy két nő, hétköznapi, leszbikus szerelméről van szó. Na és? Semmi. Ejjj, FIFA, hozod a formád…

Feszült pillanatok következtek, igaz a többség már tudni vélte, hogy bizony Cristiano Ronaldoé lesz az Aranylabda, amit mi is megírtunk facebook csatornánkon. Végül igazuk lett a jósoknak (simliseknek?), és a portugál zsebelte be második Ballon D’Orját, 2008 után először. A Real Madrid sztárja a korábbi Blatterrel való durcázós cicaharcát követően végül megjelent a gálán, majd könnybe lábadt szemekkel ugrott fel a svájci sportvezetővel parolázni. Eztán jött minden: trófea átvétel, CR (krokodil)könnyek, Ronaldo jr., gratula ide, gratula oda. A „Blancok” elnökéről, Florentino Pérezről, meg lerítt, hogy legszívesebben felpattanna, és egy árnyékboksz mutatvánnyal nyugtázná, hogy 2006 (Fabio Cannavaro) után, ismét egy Real játékosé lett az Aranylabda.

www.facebook.com/FifaBallonDor

Balogh József