Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus B a Serie A-ban? – avagy minek köszönheti felemelkedését az Öreg Hölgy!

A magyar szurkolói társadalomban valóságos közfelháborodást váltott ki Robert Lewandowski Bayern Münchenhez való igazolása. Egyesek Júdásnak tartják a játékost, mások a bajorokat vádolják azzal, hogy szándékosan gyengítik a Bundesliga riválisaikat. Ezt lehet így is, úgy is értelmezni, de ez az átigazolási politika nem egyedülálló, sőt, egyes európai topcsapatok sokkal gyakrabban élnek a Bosman-szabály adta lehetőséggel.

Juventus Torino
Ha már Olaszország, kutatásunk kivel mással kezdhetnénk, mint a Juventus Torinoval. Tulajdonképpen már bajnoknak kikiáltható Öreg hölgy zsinórban harmadik alkalommal hódíthatja el a Scudettót, pedig néhány évvel ezelőtt a Calciopoli néven elhíresült bundabotrányt követően száműzték a csapatot a másod osztályba. A klub feltámadt és egyeduralkodóvá vált Itáliában. De hogy sikerült mindezt elérniük ilyen rövid idő alatt?


Kedvencük az ingyen!
A nagyobbik torinói gárda átigazolási politikáját vizsgáltuk az elmúlt tíz esztendőt visszamenőleg. Ami az első pillanatban tisztán látszik, hogy rendszeresen, éves szinten legalább két játékost ingyen szereznek meg a Bosman-szabály adta lehetőséget kihasználva. 2004/2005-ös bajnoki évadtól 2013/2014-ig összesen 22 játékos igazoltak teljesen ingyen. Többek között így szerezték meg a román Adrian Mutut az AS Livornotól, Robert Kovácot és Hasan Salihamidzict a Bayern Münchentől, Fernando Llorentet az Athletic Bilbaotól vagy éppenséggel Paul Pogbát a Manchester Unitedtől.

Paul Pogba is ingyen érkezett a Manchester Unitedtől

Udinese Calcio: Pénz vs Sportszakmai sikerek
Udineseben valamit nagyon jól csinálnak. Játékos-megfigyelő rendszerük és kiválasztási stratégiájuk példa lehet az összes olasz klub számára. Elég csak egy pillantást venni az elmúlt tíz év átigazolási mérlegükre, azonnal szembesülünk néhány nagyon érdekes ténnyel. Ami talán a legszembetűnőbb a hihetetlen pozitív mérlegük. A transfermarkt.de adatai alapján 2004 nyarától a mai napig játékos adás-vételből 165,4 millió euró profitot termeltek.

Részletesebben vizsgálva az átigazolási mutatókat, jól megfigyelhetjük, hogy átlagban 3-4 millió eurónál nem költenek többet egy játékosra. Rekord igazolásuk Fabio Quagliarella nevéhez fűződik a maga 7,3 milliós vételárával, aki az UC Sampdoriatól érkezett. Ezzel szemben több alkalommal is egy játékost vételárának 18-szorosáért tudtak értékesíteni, habár a legnagyobb bevételt számláló Alexis Sánchez transfer esetében „csak” 8,6-szoros profitot értek el.

Abszolút legjobb igazolások profitmaximalizálás szempontjából Kwadwo Asamoah, Gökhan Inler és Maurício Isla nevéhez fűződik. Az előbbi kettő játékosért 1 millió eurót, míg a chíleiért 0,525 milliót fizettek. Eladásuknál azonban mindhármuk esetében sikerült a vételi árukat 18-szorosára emelni.

A gazdasági sikerek mellett nem árt figyelembe venni a sportszakmai sikereket is, hiszem mégis csak egy futball klubról van szó. Ebben a kategóriában az Udinese Calcio már nem áll annyira fényesen. Igaz nincsenek kiesési gondjaik egyik szezonban sem, de az elmúlt tíz évben a bajnokságban mindössze egy 3. és két 4. helyet tudnak felmutatni. Talán ha nem mindenáron a nyereségességet tartanák elsődleges célként, lehet ez a klub már olasz bajnokságot nyert volna és az egyik legerősebb olasz csapatként jegyzenénk Európában.

Juventus B az első osztályban?
A Serie A összes átigazolásaiból azt állapítottuk meg, hogy van néhány középcsapat, amely nagyon jó játékos-megfigyelő rendszert épített ki az évek során. Ennek köszönhetően folyamatosan olyan játékosokat tudnak igazolni, akikkel általában nincsenek kieséséi gondjaik, illetve jó hasznot húzva később értékesíteni tudják Őket nagyobb olasz kluboknak. Remek ugródeszka lehet egy játékos számára többek között az Atalanta, az FC Parma, az FC Genoa, az AC Siena és legfőképp a már sokat emlegetett Udinese Calcio, akiket kis túlzással nevezhetünk Juventus B-nek is, hiszen az elmúlt 10 évben nem kevesebb, mint 8 játékost igazolt az Öreg hölgy ebből a csapatból.

Ugye mekkora a hasonlóság?

Udinese Calcio átigazolásaival kapcsolatos érdekességek
Ők is a Friuliakban szereztek nevet:
Pablo Armero, Gökhan Inler, Fabio Quagliarella —> SSC Napoli
Mehdi Benatia —> AS Roma
Juan Cuadrado, Felipe, Gaetano D’Agostino —> AC Fiorentina
Marek Jankulovski —> AC Milan
Samir Handanovic és David Pizzaro —> Inter Milan
Kwadwo Asamoah, Mauricio Isla, Simone Pepe, Marco Motta —> Juventus FC
Michele Paolucci, Alexander Manninger, Antonio Chimenti, Vincenzo Iaquinta —> Juventus FC

Három legdrágább vétel:
1. Fabio Quagliarella – US Sampdoria 7,3 millió €
2. Davide Faraoni – Inter Milan 6 millió €
3. Maicosuel – Botafogo 5,3 millió €
Három legdrágább eladás:
1. Alexis Sánches – FC Barcelona 26 millió €
2. Kwadwo Asamoah – Juventus FC 18 millió €
3. Gökhan Inler – SSC Napoli 18 millió €

Legjobb befektetések:
Kwadwo Asamoah 1 millió € —> 18 millió € Juventus FC
Gökhan Inler 1 millió € —> 18 millió € SSC Napoli
Mauricio Isla 0,525 millió € —> 9,4 millió € Juventus FC
Andrea Dossena 0,5 millió € —> 9 millió € Liverpool FC
Cristian Zapata 0,5 millió € —> 9 millió € Villarreal CF
Roman Eremenko 0,3 millió € —> 5 millió € Dynamo Kiev

Alexis Sánchez már Barcelona mezben

Darázs Tamás