Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kaposvár: Selymes a mentalitásról, és a változásokról, Alves-ügy kibontakozóban

Az OTP Bank ligában sereghajtó Kaposvár vezetőedzője, Selymes Tibor a mentalitás változatlanságáról és a keret átalakításáról is beszélt a Somogy Online-nak. Közben hiába írt alá André Alves, az átigazolása jelenleg a FIFA illetékesei előtt van.

A son.hu kérdezte Selymes Tibort, a Rákóczi nemrég kinevezett edzőjét. A romániai szakember szerint a mentalitáson kellene változtatni, ha sikeres akar lenni a csapat a bennmaradásért vívott nehéz harcban. „Elsősorban a mentalitásban tér el a magyar a belga vagy a román bajnokságtól, másodsorban az edzésmunkában. Régen volt már, amikor itt dolgoztam, de sajnos a mentalitás nem változott. Ezen szeretnénk, s remélem, tudunk is változtatni.” – utalt soproni időszakára a vezetőedző. Selymes jelenleg csak a szezon végéig irányítja a Kaposvárt, az eredmények ismeretében döntenek a folytatásról a felek.
„Az infrastruktúrával elégedett vagyok. Jó állapotban vannak a pályák, minden lehetőség adva van a jó felkészüléshez. Amin változtatni kell, az a keret, s már tettünk is ezért. Minden posztra érkezik játékos. Neveket addig nem akarok mondani, amíg alá nem írják a szerződésüket. Távozók is lesznek. Ha nem leszek megelégedve a játékosok hozzáállásával, menni fognak, vagy beállnak a sorba. Szabad kezet kaptam, másképp nem tudok dolgozni.” – mondta az edző. „Nem volt még ilyen nehéz munkám, de ez egyszerre szép feladat is. Minden meccsen nyernünk kell, a döntetlen nem elég. Úgy kell gondolnunk a hátralévő mérkőzésekre, mintha tizenhárom döntőt játszanánk.” – fejezte be Selymes.

Alves ügye a FIFA előtt

Amíg a Kaposvár keresi azokat a játékosokat, akik segíthetnek a bennmaradás esetleges kiharcolásában, addig a visszatérő André Alves átigazolása függőben. Ugyan Correa Anderson azt mondta, a csatár felbontotta szerződését a Dubai CSC-vel, mivel háromhavi bérrel tartozik neki a klub, – no lám, az arab országban sem fenékig tejfel az élet – a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez fordultak. „Kockázatmentes akcióra vállalkozott a Rákóczi. André Alves ugyanis szerződést bontott a Dubai CSC-vel. A klub háromhavi bérével tartozik, s mert nem fizet, ezért a FIFA-hoz fordultunk segítségért, és bízunk abban, hogy a nemzetközi szövetség a javunkra dönt.” – nyilatkozta a labdarúgó menedzsere.
A menedzsere kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem aggódik amiatt, hogy a Dubai nem adja ki a brazil labdarúgó játékengedélyét. „Március elejére megoldódik az ügy, és a csatár ott lehet a Rákócziban. A FIFA ugyanis azon van, hogy ne legyenek leálló labdarúgók, ezért ha nem jön meg az engedély Dubaiból, a nemzetközi szövetség ideigleneset ad. Ezért vagyok nyugodt, sőt nyugodt lehet a támadó és a Kaposvár is.” – adott hangot optimizmusának Anderson.

Selymes Tibor nem foglalkozik ezzel az üggyel, szerinte ez a vezetők dolga, ellenben egy lehetséges érkezőről tudjuk, hogy román korosztályos válogatott. „Valóban szükségünk lesz erősítésre, de a brazil csatár mellett több kiszemeltünk van még. Érkezhet egy román korosztályos válogatott is volt csapatomból, a Sageata Navodari gárdájából. A tavaszi szezonban sok mérkőzést kell nyernünk, ezt próbáljuk most megalapozni!”

Gavalovits Sándor