Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pécs: Dibusz minden bizonnyal a Fradiban folytatja

Feleki Attila, a PMFC-Matias ügyvezető igazgatója volt a Digi Sport Reggeli start című műsorának vendége. A klubvezető Dibusz Dénesről, a pécsi helyzetről is beszélt.

Feleki Attila azzal kezdte, hogy Dibusz Dénessel hosszabbítani szerettek volna már nyáron, ám hiába kezdték meg akkor a tárgyalásokat, Matyi Dezső január eleji távozása felborította a terveket. A klubvezető kiemelte, hogy a kapus hétfőn átesett az orvosi vizsgálaton a Ferencvárosnál. Feleki elmondta, hogy a kapus engedéllyel utazott a fővárosiakhoz.
„A Ferencváros intenzíven érdeklődik Dibusz Dénes után, aki hétfőn átesett az orvosi vizsgálaton, és napokon belül eldőlhet a sorsa. A nyártól igyekeztünk hosszabbítani vele, Matyi Dezső tulajdonossal egyeztetett, de nem lett lezárva az ügy, most pedig már nincs is, akivel érdemben tárgyalhatna erről.” – fogalmazott a pécsi ügyvezető.

Dibuszon kívül több játékosnak is lejár nyáron a szerződése, és mivel a helyzet képlékeny, felvetődött, hogy télen értékesítik őket, de a játékosok kivárnak, nem tárgyalnak.
Az ügyvezető beszélt az anyagi háttérről is, elmondása szerint rendezett a klub helyzete e téren, a futballisták felé tartozása nincs a PMFC-nek, valamint a bér jellegű juttatásokkal is egyenesben vannak, a beszállítókkal szemben ellenben akad tartozás, de ezek rendezésére is van elképzelése.

Feleki szerint van a pécsinél rosszabb kondíciókkal bíró klub a magyar élvonalban, de adott esetben az önkormányzat támogatásában is tud bízni. A három évre előirányzott éves támogatás összegét – húszmillió forintot – már megkapták, jóval a tervezett folyósítási idő előtt. A klubvezető hozzátette, hogy a piacképes labdarúgók értékesítése is mentőövet jelenthet, de csak az eredményesség rovására történhetne meg.

Eke Uzoma már elköszönt a pécsiektől – pmfc.hu

A pécsiekhez kapcsolódó hír, miszerint Eke Uzoma a Bundesliga II-ben szereplő SV Sandhausen együttesébe igazolt. A csakfoci.hu arról ír, hogy a bal oldali védőként és középpályásként bevethető játékos már alá is írta szerződését a német csapathoz. A Sandhausen tavasszal csak a zöld asztal mellett őrizte meg tagságát a német másodosztályban, jelenleg pedig a kilencedik helyet foglalja el. Uzomának nem lesz ismeretlen a terep, hiszen korábban megfordult az 1860 München, a Bielefeld és a Freiburg csapatánál is.

Gavalovits Sándor