Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Az olasz bajnokság első embere elárulta, tanulmányozzák annak a lehetőségeit, hogy két csapattal csökkentsék a Serie A csapatainak számát. A jelenlegi húszcsapatos versenykiírás kritikusai szerint túl nagy a különbség a tabella eleje és vége között.
Sokan, köztük több klubvezető és igazgató úgy gondolja, a korábbi létszámnövelés rontott a liga versenyképességén. A 2004-2005-ös bajnokságot rendezték először húsz résztvevővel, előtte csak a legjobb tizennyolc játszhatott a Serie A-ban. 1967 és 1988 között pedig csupán tizenhat csapatos bajnokságot rendeztek.
Maurizio Beretta, a liga elnöke elmondta a Gazzetta dello Sportnak: „Mélyebb aspektusaiban kell vizsgálnunk a kérdést. Nyilvánvaló, ha csökkentjük a csapatok számát, akkor újra kell terveznünk a hirdetési folyamatokat, és azt is meg kell néznünk, mekkora bevétel kiesést jelentene.” De az elnök úr a lehetséges hozadékokról is beszélt: „ha egy kiesője lenne a bajnokságnak, közelítenénk az NBA-ben jól bevált rendszer felé, amely hosszú távon garantálná a bevételeket, és javítaná a kereskedelmi értékeket.”
Természetesen nem a topcsapatok nézettségével és látogatottságával van baj, hiszen a 18. fordulóban a Juventus-Roma összecsapást teltház előtt rendezték, és a helyszínről 52 tévétársaság közvetített, így a találkozót 200 országban láthatták élőben. Hétről-hétre közel 9 millióan követik a Serie A mérkőzéseit a televíziók előtt, míg a helyszínen az idei átlag nézőszám 24 ezer fő – ez 3 százalékkal több, mint az előző szezonban.
Valami mégsem tetszhet a vezetőknek, és ez a valami a kiscsapatok nagy létszáma lehet. Sokkal kevésbé eladható egy biztos kieső, harmatgyenge gárda elleni találkozó, amely így akár veszteséget is termelhet a kluboknak. Az persze más kérdés, hogy a 2013/14-es szezonban többször is komolyan meglepték a kiesés ellen küzdő csapatok a nagyokat, elég csak a Sassuolo Milan-verésére, vagy a Hellas Verona szárnyalására gondolni.
Piller Krisztián
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot