Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
A Galatasaray középpályása, Wesley Sneijder nagyon nehéz időszakon van túl, ugyanis karrierje nagytörést szenvedett az által, hogy az Internél parkoló pályára került tavaly előtt. A holland játékos ugyanakkor úgy véli, hogy az elkövetkezendő hónapokban tovább bizonyíthat, hogy ott a helye a vébére készülő holland keretben.
A tavalyi év során Wesley Sneijder hol kimaradt, hol benne volt Louis van Gaal válogatott keretében, függetlenül aktuális teljesítményétől, amit a klubjában nyújtott. A holland középpályás éppen ezért arra törekszik, hogy az elkövetkezendő hónapokban, saját formájával, és a Galata jó produkciójával biztosítsa az „Oranje” kapitányát, hogy bizony a huszonhármas keretben a helye, a brazíliai torna során.
A bizonyításhoz azonban valóban szükség lenne a további jó szereplésre, amire minden esélye meg van a török együttessel, amely a Juventus-t legyűrve, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében játszhat, mégpedig a Chelsea ellen. Tavaly ez a fázis jelentette a végállomást Sneijderéknek, akkor szintén egykori mesterével, José Mourinhoval nézhetett farkasszemet, ám akkor még utóbbi a Real Madrid mestere volt.
A hazai bajnokságban viszont már nem ilyen fényes a Galata helyzete, ugyanis címvédő létükre már most nyolcpontos hátrányban vannak, az éllovas Fenerbahceval szemben.
Többek között, ezekkel a témákkal kapcsolatban nyilatkozott a minap az idén már 30 esztendős játékos:
„Nem érzem, hogy nagyító alatt lennék. Formában vagyok, jól érzem magam, és nem félek semmitől. Ha ezt tudom tartani, jó lehetek a Világbajnokságon is. A bajnokságban nagy a hátrány, de még mindig nincs veszve. Otthon fogadjuk még a Fenert, és nem engedhetjük meg, hogy több pontot veszítsünk.”.
Mourinhoval, és a Bajnokok Ligájával kapcsolatban pedig ezt mondta, Sneijder:
„Kaptam egy sms-t tőle (Mourinhotól – a szerk.). Azt kívánta, hogy ezúttal hagyjuk ki a havat. Nem lep meg, hogy bejutottunk a következő körbe. Ismét van egy jó csapatunk, amely az európai viszonylatban is megfelel. Ráadásul sokat fejlődhetünk, akár egy hónap alatt is.”.
Balogh József
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…
“Ha belenézek a tükörbe, nem látom a képmásom, mert Zlatanból csak egy van.”
Varga Barnabás gólja már túl későn jött…
A Lazio legyűrte a Nice csapatát, míg az Ajax idegenben játszott döntetlent…
Bejelentést tett a szövetség…
A 37 éves támadó gyönyörű gólt akasztott a Nice kapujába…
Több másik topcsapat kívánságlistáján is szerepel!
Nyilvánosságra került az októberi folytatás menetrendje…
Ótgólos meccsen győzedelmeskedtek a magyar fiatalok…
Több név is felmerült a brazil hátvéd kiesése végett
Ugyanakkor két olyan játékos is bekerült, akit legutóbb a felnőtt válogatotthoz hívtak…