Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Seedorf bevásárlókosara: MU és Botafogo sztárok érkezhetnek!

Komolyan meg kell erősítenie az AC Milan csapatát az új holland trénernek, ha sikereket kíván elérni. Ennek két legfontosabb mozzanata Van Persie és Doria megszerzése lehet.

Fotó: metro.co.uk

A Milan új vezetőedzője frissen, nagy lendülettel veti bele magát a munkába a San Siróban, sajtóhírek szerint Seedorfnak már meg is van a két legfontosabb átigazolási-célpontja. Bár a Rossoneri gyengélkedésének nem feltétlenül a keret gyengesége az oka, a klub korábbi játékos-legendája nem szeretné a véletlenre bízni a jövőt.

A vezetőség zöld utat adott a Botafogótól „leigazolt” trénernek az átalakításhoz. A milánóiak legnagyobb fogása a Manchester United csatára, Robin Van Persie lehet, aki közismerten nem elégedett Moyes edzésmódszereivel. A 30 éves játékos korábban élesen bírálta edzőjét, mondván, a tréningek keménysége miatt bajlódik sokat sérüléssel ebben a szezonban. Seedorf és ő korábban több évig csapattársak voltak a holland válogatottban, így könnyen meglehet, hogy a MU támadója hajlana a csapatváltásra – az átigazolásra nyáron nagyobb esély van, mint a januári időszakban.

A másik leendő kulcsjátékos Brazíliából érkezhet, méghozzá a Botafogo együttesétől, de szintén csak a következő szezonra. Az AC Milan jó ideje figyeli az egészen egyszerűen „szenzációs védőnek” titulált, 19 éves Dóriát; a Sky Sport Italia szerint Clarence Seedorf egyenesen az első számú célpontnak tekinti a védőt. Ha pedig ő ezt mondja, akkor biztosan nem téved, hiszen ki láthatná jobban a fiatal srác képességeit, mint egykori csapattársa. Apró bökkenő, hogy Dória nemrég írta alá új, 2017-ig szóló szerződését a Botafogóval.

Piller Krisztián