A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Bár még semmi sem biztos John Terry jövőjét illetően, annyi bizonyos, hogy a Chelsea veterán csapatkapitányának nyáron lejár a szerződése. Ez pedig egyelőre több rejtélyt is magában hordoz, ám a legfontosabb kérdés, hogy az angolok kivel szándékozzák pótolni, a korábbi válogatott bekket esetleges távozása esetén.
A francia média értesülései szerint erre a legnagyobb esélye Kurt Zoumának lehet, akit José Mourinho komolyan figyeltet. A gall válogatottnál már kerettagságig jutó védő mindössze 19 esztendős, és jelenleg a Saint-Étienne csapatában számít alapembernek. Vagyis csak számítana. Történt ugyanis, hogy a tehetséges játékos novemberben felháborító szerelése közben Thomas Guerbert-nek síp-és a szárkapocscsont okozott, amiért akkor 10 mérkőzésre tiltották el. Így, azóta Zouma pihenőjét tölti, még két bajnoki erejéig.
Állítólag a Chelsea-nél komolyan fontolgatják, hogy már most, a januári átigazolási időszakban ajánlatot tesznek a francia rekordbajnok játékosáért, amivel nagyon nőnének a „Special One” lehetőségei, védőfronton. Korábban Zouma már lelkesedett a Chelsea-ért, a sajtó nyilvánossága előtt, így valóban nem lepődnénk meg, az üzlet mihamarabbi létrejöttén:
„Amikor Mourinho egy hónappal ezelőtt felhívott, először arra gondoltam, hogy ez egy vicc. Ez a tisztelet, és a bizalom jele. Én szeretem a Chelsea-t, már kisfiú korom óta. Mindig velük játszottam a Plastationön. A kék a kedvenc színem. Az elmúlt hónapban azonban nem voltunk további kapcsolatban.” – dicsekedett Zouma, élete telefonbeszélgetésével.
Zouma brutális szabálytalansága, kicsit enyhe a tíz meccses pihenő, látva a Sochaux játékos lábát látva, nemde?
Balogh József
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!
Az Athletic részéről Berenguer, Inaki Williams és Ander Herrera is kihagyta a maga büntetőjét!
Nem tudta megtartani egygólos előnyét Thiago Motta legénysége…
A második meccs szorosabban alakult…
A hajrában sikerült megnyernie a találkozót a Celticnek…
Résen volt a játékvezető…
A KTE az utolsó helyen áll a tabellán kilenc forduló után
Pető Tamás élesen bírálta a csapatát…