Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Elrontották a Farkasok Perotti debütálását: 3-0-ra nyert a Roma hazai pályán a Serie A 20. fordulójának nyitó találkozóján a Livorno ellen.
A hazaiak már az első félidőben eldöntötték a három pont sorsát a kieső helyen álló Livorno ellen, még úgy is, hogy a kulcsemberek közül többen is pihenőt kaptak. Kimaradt a kezdőből Totti, Maicon és Nainggolan, míg visszatérhetett eltiltásából De Rossi, Ljajic és Leandro Castan. A másik oldalon a frissen kinevezett Perotti meghúzott néhány meglepő változtatást a csapatban: kihagyta elődje két kedvencét, Andrea Lucit és Emersont.
Csak hat percet kellett várnia a Stadio Olimpico népének kedvenceik vezetőgóljára: Toroszidisz beadásába Gervinho ért bele, de sarkazása nem ment kapura, hanem Destro elé került, aki négy méterről szerzett gólt.
Több ígéretes helyzetet is kidolgoztak a rómaiak, de Benatia és Gervinho is hibázott a végén. Nem úgy Strootman, igaz, neki alig három méterről kellett a kapuba paskolnia a lasztit a fekvő védelem mellett. Teljes mértékben uralta az első félidőt az AS Roma, fölényüket pedig a második félidőben is fenntartották, ekkor azonban a másik oldalon is akadtak lehetőségek. Mbaye például könnyedén szépíthetett volna a tempóból visszavevő védők gyűrűjében.
A végére érkezett Nainggolan és Totti is, előbbi benne is volt a Farkasok harmadik góljában: Ljajicnak passzolt remekül, a szerbnek már „csak” a hálóba kellett továbbítania labdát. Ha a rómaiak jobban koncentrálnak, könnyedén komoly kiütés kerekedhetett volna a meccsből, de a három pont így is megvan, és ezzel ideiglenesen öt pontra közelítették meg a Juventust.
Roma-Livorno 3-0 (2-0)
Gsz.: Destro (6.), Strootman (36.), Ljajics (78.)
Piller Krisztián
Nem az olasz csapatok napja volt a szerdai…
Az Everton az utolsó percekben tudta meglepni a listavezetőt…
Ezúttal egy az 1993/1994-es idény óta fennálló csúcsot döntött meg!
A Puskás Akadémia mellett a Juventus és a Dortmund fiataljai sem jutottak be a 16 közé…
Versenyezhet a csapat tavasszal, de…
Már januárban le szerette volna igazolni
Nem látnak favoritot a párharcban
Nem érez magán nyomást a gyengébb bajnoki rajt miatt
Ismét szoros meccset játszottak a felcsúti fiatalok…
A hírek szerint véget ért számára a szezon!
Az 55 esztendős szakember pikáns visszatérésére készül…
Így is pikáns párharcok lesznek a döntőért…
Tovább gyarapíthatja mérkőzéseinek a számát a bajor együttesnél a rutinos labdarúgó…
Megosztotta várakozásait az új szezon előtt…
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…
Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…