Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Az idei szezonban immáron elmondhatja magáról a Real Betis csapata, hogy több edzője volt, mint győzelme van! A csapat ugyanis harmadik vezetőedzőjét kezdte meg fogyasztani a mai nappal, miután a Real Madrid elleni súlyos vereséget követően menesztették a Juan Carlos Garridot azt a szakembert, aki mindössze decemberben ült le a padra.
Először két és fél évnyi szolgálatot követően Pepe Melt rúgta ki a vezetőség december 2-án, miután a csapat nagyon beragadt és toronymagas sereghajtóvá, kiesőjelöltté nőtte ki magát. Még aznap kinevezték Juan Carlos Garrido, akiről immáron tudjuk, hogy nem sok vizet zavart a klub életében, ugyanis tíz mérkőzést követően zsinórban három elszenvedett vereség után kitették a szűrét, az utolsó csepp a pohárban a hétvégi Real Madrid elleni vereség volt.
Ezúttal sem tétlenkedett a sevillai klub vezetősége és gyorsan megtalálta, kinevezte az utódot az argentin Gabriel Calderón személyében, aki játékosként a PSG színeiben élte aranykorát, de megfordult 1983-1987 között a Betis gárdájában is. Az argentin válogatottal világbajnoki második lett. A stoplist 1994-ben akasztotta szögre és kezdett edzői karrierbe. Első klubja a francia Cean volt, melyet a svájci Lausanne Sports követett. Ezt követően szövetségi kapitány lett, előbb Szaud-Arábia, majd Omán nemzeti csapatánál. Irányította az Al-Ittihad, az Al-Hilal és a Bani Yas SC-t, míg nem legutóbb Bahrein nemzeti csapatát dirigálta.
A feladata most nem más, mint hogy benntartsa a Betist valahogyan a La Ligában…
Őszi Ádám
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…