Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Kína jelenkori futballtörténelmének egyik legnívósabb klubjához szerződött a Santos argentin válogatott középpályása Wálter Montillo, aki így Wágner Love csapattársa lett és együtt küzdhetnek a 2014-es szezonban azért, hogy a Lippi vezette Guangzhou együttesét letaszítsák a trónról.
Az európai futballszurkoló igen keveset tud az Chinese Super Leagueről, ám manapság egyre többször sejlik fel a bajnokság neve, az emberek Drogba és Anelke személyével össze tudják kapcsolni a Shanghai Shenhua csapatát, illetve a Guangzhou Evergrande is egyre jobban, ismertebben cseng a fülünknek.
A most szóba kerülő csapat a Shandong Luneng még elég ismeretlen lehet, ám azok számára már nem, akik figyelemmel követik az egykori brazil válogatott csatár Wágner Love pályafutását. Az együttes a kínai bajnokság 1994 óta íródó történetének második legsikeresebb csapata 4 bajnoki címével (1999, 2006, 2008, 2010), míg a tavalyi szezonban másodikok lettek a már említett Guangzhou Evergrande mögött.
A 29 esztendős háromszoros argentin válogatott Montillo először teszi ki a lábát az amerikai kontinensről, korábban San Lorenzo, az Universidad de Chile, majd a Cruzeiro csapatát erősítette, míg nem a tavalyi évadot a Santos mezében játszotta végig. Hivatalos adat nincsen, a források 7,5 és 9,5 millió euró közé taksálják azt az összeget, amit a Shandong Luneng a brazil klub asztalára tett le a középpályás játékjogáért, akinek új szerződésének hosszát még nem hozták nyilvánosságra. Mondhatja az egyszeri szurkoló, hogy kalandra fel!
Őszi Ádám
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”
Elkészült a március végi-április eleji menetrend…
Lesz még lehetőség a visszavágásra…
Azonban az olasz mester közel sem számít könnyű ütközetre…