Fortuna kegyes volt a magyar bajnokhoz…
Francia ellenfelet kapott a PSG; elkerülte egymást a két olasz óriás – kitűzték a rájátszás pontos párosításait….
A nyáron érkezett az olasz fővárosba!
Máris elhagyná Amszterdamot…
Kiválóan teljesít vele a csapat!
Közel áll a torinói klub ahhoz, hogy bejelentse legújabb érkezőjét…
Régi ismerősökkel is együtt játszhat…
Mindkét meccs a vártnál szorosabban alakult…
Újra előkerült a Genoában kispadozó Tőzsér Dániel kapcsán egy esetleges angol meló. Ahogy nyáron, most is a Championshipben szereplő Watford szeretné megszerezni a játékost – állítólag már mindenben megegyeztek.
Egy angol híroldal kész tényként közli, hogy a magyar középpályás mindenben megegyezett a másodosztály 16. helyén álló csapat vezetőségével, és a szezon végéig Watfordba teszi át a székhelyét. A lap a genovai Il Secolo XIX című portálra hivatkozik, amely fotót is közölt Tőzsérről, aki – állítólag – a londoni úthoz csekkolt be a Cristoforo Colombo repülőtéren. Ha hinni lehet a híreknek, már csak az orvosi vizsgálat van hátra.
A játékos ebben a szezonban még nem kapott lehetőséget a Serie A 11. helyén álló csapatban, míg az előző idényben huszonkétszer léphetett pályára. A Watford előszeretettel alkalmaz olasz, illetve Olaszországban megforduló játékosokat, ugyanis az Udinesét is pátyolgató Pozzo család a tulajdonos, a vezetőedző, Giuseppe Sannino is olasz. A 28 éves, bal lábas játékosnak mindenképpen váltania kellene a játéklehetőség miatt.
Tőzsér korábban a Debrecenben, a Fradiban és a Genkben is játszott, a magyar válogatott szerelését pedig húszszor húzhatta magára. 2012 nyarán szabadon igazolt a Genoához, ahol négy évre írt alá 900 ezer euróért, de nem vált be a váltás, mert míg Belgiumban jól ment neki a játék, Olaszországban már a kispadra is alig fér fel.
Piller Krisztián
Fortuna kegyes volt a magyar bajnokhoz…
Francia ellenfelet kapott a PSG; elkerülte egymást a két olasz óriás – kitűzték a rájátszás pontos párosításait….
A nyáron érkezett az olasz fővárosba!
Máris elhagyná Amszterdamot…
Kiválóan teljesít vele a csapat!
Közel áll a torinói klub ahhoz, hogy bejelentse legújabb érkezőjét…
Régi ismerősökkel is együtt játszhat…
Mindkét meccs a vártnál szorosabban alakult…
Nem lehetett kérdéses…
Robbie Keane elismerően beszélt a hangulatról és csapata 19 éves magyar középpályásáról is.
Az Ajax legyőzte a Galatasarayt, a Fenerbahce kis híján kiesett…
B-csapattal érkezett Budapestre az AZ Alkmaar. Hiba volt.
Tavaly nyár óta erősíti a klubot…
Már megérkezett leendő csapatához…
Minden átigazolási hír egy helyen!
A kezdeti vezérszerep után leáldozott csillaga…
Ismét az olasz élvonalban futballozhat!
Megosztotta várakozásait az NL-playoff és a vb-selejtezők kapcsán…
Eddig is kölcsönben játszott a német klubnál
Még jó pár évig a katalán gárda kötelékébe fog tartozni
A Real Madrid vagy a Celtic vagy a Manchester City ellen folytatja a Bajnokok Ligáját…
Két magyar csapatnál is feltűnt…