Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Győzelemmel debütált az Olimpiai Stadionban a Lazio új vezetőedzője, aki valószínűleg már egy hete gumibogyó szörppel itatta fiait. Klose gólja után újra örömtüzek gyúlhattak Róma kék-fehér felében.
Fotó: lazioquotidiano.it
Az Inter várta jobb helyzetből a Serie A 18. fordulójának záró összecsapását, de az első félidőben nyoma sem volt a hat helyezésnyi különbségnek a két csapat között. A gólnélküli 45 percnek a Nerazzurri játékosai örülhettek jobban, a hazaiakat láthatóan felvillanyozta az edzőváltás. A 10. percben Lulic fogott ki Handanovicon, labdája azonban elszállt a felső kapufa felett – nem az Inter védelmén múlott, hogy nem született gól.
Az Inter ritkán lépte át a félpályát, a kék-fehérek viszont egyik hatalmas lehetőséget dolgozták ki a másik után: Álvarez szabadrúgása a felsőlécet súrolta, rögtön utána pedig Klose lövésénél mutatott be bravúrt Handanovic.
A szünetbeli fejmosás jót tett az Internek, mert sokkal jobban játszottak a második játékrészben, viszont jó tíz percig csak a szabálytalanságokkal tűntek ki a játékosok. Később aztán már felpörögtek a helyzetek, fél órával a vége előtt Jonathan beadását bólintotta kapu felé Nagatomo, a laszti azonban centikkel elsuhant a kapu mellett. Négy perccel később a Lazio előtt is hatalmas helyzet adódott, de Marchetti a helyén volt. A hazaiak egyre gyakrabban keresték Klose fejét és lábát, kilenc perccel a vége előtt sikerült legyőznie a német csatárnak a védelmet: Candreva középre adását vágta kb. 11-ről a hálóba megelőzve mindenkit – tegyük hozzá, a védők finoman szólva sem álltak a helyzet magaslatán.
A vereség szele bár meglegyintette a milánóiakat, de nem adott akkora löketet, hogy a maradék időben átrepüljenek a roppant magabiztosan záró Lazio-védelmen, a labdák sehogy sem akartak eljutni a csereként beállt Militóhoz, Palacio pedig túlbonyolította csapata utolsó – talán egyik legnagyobb – lehetőségét. Klose a végén még duplázhatott volna, ha nem vár túl sokat a lövéssel, de ez már nem oszt, nem szoroz.
Reja győzelemmel debütált a rómaiak kispadján, de ennél sokkal fontosabb, hogy csapata meggyőző játékkal verte az Intert, és megelőzte a Milant a tabellán. A fekete-kékek maradtak a hatodik helyen, miután a Hellas Verona délután nyert, a listavezető Juventust valószínűleg távcsővel sem látják már – tetemes, 18 pontos hátrányban vannak.
Lazio – Inter 1-0 (0-0)
Gsz.: Klose (81.)
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…