Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gólok a védekező harmadból – exkluzív interjú

Idehaza talán kevesen ismerik a ’99-es születésű német-magyar védekező középpályás, Schindler Olivér nevét, noha a fiatal tehetség az idei szezonban az u19-es Bundesliga egyik legmegbízhatóbb szűrőjeként vált ismeretessé. Olivér stabil védekező munkája mellett góljaival is kivívta a Paderborn szakmai stábjának megbecsülését, ami az ő pozícióján egészen kivételesnek számít. No de elöljáróban ennyit, térjünk is inkább rá, hogy maga a játékos miképpen vélekedik a múltjáról, a jelenéről, és a jövőjéről!

schindler

Miért épp a Paderbornhoz csatlakoztál a Haladást magad mögött hagyva 2015. nyarán?

Számomra az volt a legfontosabb hogy egy olyan csapathoz kerüljek melynek az u17-es csapata Bundesligában játszik. Több klubnál érdeklődtünk próbajáték iránt, és a Paderborn (az első csapat akkor még a Bundesliga 1-ben szerepelt) adott rá először lehetőséget. Próbajáték után közvetlen 3 éves szerződést ajánlottak fel nekem. Az első pillanattól kezdve éreztem a bizalmat és azt, hogy feltétlenül le akarnak igazolni. Emiatt úgy éreztem, hogy ez lesz a megfelelő lépés számomra.

Két és fél év után is úgy érzed, hogy jól döntöttél?

Abszolút. Rengeteget fejlődtem a foci terén és emberileg egyaránt.

Hogy emlékszel vissza az első szezonodra?

A beilleszkedés könnyen ment, hiszen mivel édesapám német, két nyelven nőttem fel. Az első idényem nem kezdődött túl jól, hiszen egy sérülés miatt az első 5 mérkőzésen nem tudtam pályára lépni. A sérülés után kellett pár mérkőzés hogy felvegyem a ritmust, és a szezon második felével meg voltam elégedve.

Mesélnél néhány mondatban a második németországi idényedről?

Az u19-es csapatunk 10 éve próbál feljutni az u19-es Bundesligába, így ebben az idényben is ezzel a céllal indultunk. Hogy őszinte legyek túl erős csapatunk volt ehhez a ligához így már egy jó pár fordulóval a szezon vége előtt bebiztosítottuk a feljutást. Én személy szerint egy számomra fontos célt értem el ebben az idényben, először kaptam meghívást az utánpótlás válogatottba.

u19_schindler

Schindler Olivér (23-as mezben) már az u19-es válogatottban is bemutatkozhatott 2017. tavaszán (kép forrása: facebook.com/oliver.schindler.9)

Nehéz volt megvetned a lábad az u19-ben?

Nehéz dolgom volt a kezdőbe jutás terén, mivel sok erős ’98-asunk volt. 2 meccs kivételével minden mérkőzésen kezdőként léptem pályára és ezeket nagyrészt végigjátszottam.

Hogy értékeled a mögötted álló félszezont?

Úgy gondolom hogy az eddigi legjobb idényemet játszom és ezt egy olyan ligában ahol hétről hétre olyan ellenfelek ellen lépek pályára mint például a Borussia Dortmund, Schalke 04 vagy a Borussia Mönchengladbach. Eddig elégedett vagyok ezzel a szezonommal.

Mennyire érzed közelinek a felnőtt csapatot jelen pillanatban?

Nagy bizalmat érzek a vezetőség részéről, a tárgyalások folynak, de konkrétumot nem mondhatok.

Mennyire tartod fontosnak a gólszerzést a te posztodon? Törekszel rá, vagy inkább más dolgokra koncentrálsz?

Nem ez az elsődleges cél ez az én posztomon, de természetesen mindig törekszem arra, hogy góllal segítsem csapatokat. Ebben az idényben eddig 3szor sikerült betalálnom a Mönchengladbach, Leverkusen és a VFL Bochum csapatai ellen.

schindler_1860

Olivér már korábban is belekóstolhatott a német futballba: az 1860 München ellen is pályára lépett az Illés Akadémia színeiben (kép forrása: facebook.com/oliver.schindler.9)

Ha választhatnál, felnőtt szinten magyar vagy német válogatott lennél?

Mindkét nemzetemre büszke vagyok, és bármelyik mezét nagy örömmel viselném.

Milyen célokat tűztél ki magad elé rövid, illetve hosszútávon?

Jelenleg a legfontosabb rövid távú céljaim, egy minél eredményesebb tavaszi szezon csapatommal, illetve egy sikeres szereplés a válogatottal az EB-selejtezőn. Hosszú távú célom egy minél magasabb osztályban szereplő profi csapat meghatározó tagjává válni.

Ki a példaképed, és miért?

Granit Xhaka. Hasonló játékstílust képviselünk.

Álomklub? Álombajnokság?

Borussia Mönchengladbach, Bundesliga.

Grafika: Bács András

Írta: Wernigg Márton