A címvédő városi rivális ellen kényszerült főhajtásra…
A csapat egykori saját nevelésű játékosát készülnek kinevezni…
Pascal Jansen a csapat játékát emelte ki a Puskás Akadémia legyőzését követően…
Több üldöző is botlott a hétvégi fordulóban…
A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
Szerda este játszották le a Monaco – Juventus Bajnokok Ligája elődöntő első találkozóját. A mérkőzést az olaszok nyerték, akiknél nem egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékost láthattunk. Közülük kiemelkedett Daniel Alves, aki két gólpasszal is hozzájárult a győzelemhez. Most az ügynöke nyilatkozott róla az összecsapás után.
Nagyon is elismerően és dagadva a büszkeségtől. Érthető, hiszen talán a meccs embere díjat is bezsebelhette volna a brazil. Nem akármilyen futómennyiséget rakott le az asztalra 34 évesen. Erre is összpontosult igazából a Tuttomercatoweb munkatársának a kérdése, hogy hogyan tud valaki ennyi idősen is ilyen meghatározó szerepet vállalni:
“Az én véleményem szerint Dani Alves jobb, mint 25 évesen volt.” –kezdte Dinorah Santa Ana, a játékos ügynöke.
“Itt jön a képbe a professzionalizmus, merthogy mindet alávet ennek, az edzésektől kezdve az alvásig. Az ő jövője a pályán van.”
“Nem vagyok meglepve a teljesítményén. Azzal meg nem értek egyet, hogy csak most volt kiváló. Nyilvánvalóan minden mérkőzés más, de már a szezon elején is jól játszott. Dani a Juventust akarta és magával hozta a győztes mentalitást. Ő egy bajnok és azért érkezett, hogy mindent megnyerjen.”
Ehhez pedig közel is áll a “zebracsorda”. Bejutottak a Coppa Italia döntőjébe, ahol a Lazio ellen kell majd vitézkedniük. A bajnokság megnyeréséhez lényegében négy pontra van szükségük. Illetve a BL-ben is most léptek egy nagyot előre.
Szerző: Borbély Szabolcs
A címvédő városi rivális ellen kényszerült főhajtásra…
A csapat egykori saját nevelésű játékosát készülnek kinevezni…
Pascal Jansen a csapat játékát emelte ki a Puskás Akadémia legyőzését követően…
Több üldöző is botlott a hétvégi fordulóban…
A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
Az egymást követő harmadik vereség után felállt a kispadról…
Szabó István csapata visszacsúszott az utolsó helyre az NB I-ben…
A 16. meccsén tizenötödször volt eredményes az idényben…
Carlo Ancelotti erősítette meg a hírt
Német U21-es válogatott játékos érkezhet…
A félidőben cserélték le a magyar válogatott középpályást
A címvédő egyetlen pontra megközelítette a listavezető Botafogót…
Ismét csak döntetlent játszott az Inter Miami…
Továbbra is a harmadik helyen a csallóköziek…