Augusztus eleje óta az igazgató irányít…
Az olasz mester inkább félig tele látja azt a bizonyos poharat…
A címvédő városi rivális ellen kényszerült főhajtásra…
A csapat egykori saját nevelésű játékosát készülnek kinevezni…
Pascal Jansen a csapat játékát emelte ki a Puskás Akadémia legyőzését követően…
Több üldöző is botlott a hétvégi fordulóban…
A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
A bajnokság üde színfoltja, az újonc, és a hatalmas pénzekből felturbózott AS Monaco együttese. A „Hercegségbeliek” már most nagy álmokat szövögetnek, amihez természetesen a lehető legtöbb pont begyűjtésére van szükségük. A Bajnokok Ligája 2004-es döntőse, a 2012-es bajnok, Montpelliér otthonában nyitotta meg az évet, illetve a Ligue 1 „második félidejét”.
Ligue 1; 20. forduló
A karácsony előtti hajrában pont elérte a féltávot, a francia pontvadászat, azaz mindegyik csapat találkozott már, a 19 riválisával. Ennek megfelelően levonhattuk a tanulságokat, illetve szinte biztosnak tűnő erősorrendet mutat, a tabella jelenlegi állapota. Hangsúlyozzuk szinte, ugyanis a papírforma már ma este borulni volt hajlandó.
Az újonc létére, már most a tabella második helyén büszkélkedik a Monaco, amely a jelentősen kopott fényű Montpelliér-nél vendégeskedett. A hazaiak gyakorlatilag a kiesés ellen harcolnak, ám búcsújuk az első ligától elég valószínűtlen, főleg úgy, hogy eddig jól sikerült számukra a január, lévén egy remek támadóval sikerült erősíteniük a támadósort. Az AC Milantól kölcsönbe érkező M’Baye Niang jobbszélső, ám ma este középen vetették be. A fiatal utánpótlás válogatott játékos a két szélről pedig az Angliába csábítgatott Rémy Cabella, és a rutinosabb Lyon nevelés, Anthony Mounier támogatását élvezhette.
Bár a találkozó döntő résézben a mezőnyfölény, a Monacoé volt, a vendéglátó sem volt reménytelen helyzetben. Rolland Courbis tanítványai már most előre jelezték, hogy a jelenleg elfoglalt 17. helynél csak feljebb fog vezetni az útjuk, a továbbiakban. A tabellán való felkapaszkodást pedig nem is lehetett volna stílszerűbben kezdeni, mint a bajnokaspiráns elleni 1-1-gyel. Ráadásul Niang már első bajnokiján bevette az aktuális ellenfél kapuját, igaz előtte büntetőt rontott, de gyorsan korrigált. Érdekesség, hogy a Monaco szupersztárja, Radamel Falcao november 8. óta nem tudott betalálni a Ligue 1-ben, igaz az elmúlt hét találkozóból négyet kénytelen volt kihagyni, sérülés miatt.
Montpelliér – AS Monaco 1-1
Gólszerzők: Niang (68. perc), illetve Kurzawa (52.)
Montpellier 0-1 AS Monaco: Layvin Kurzawa goal 52` by goal-247-com
Goal Niang – Montpellier 1-1 Monaco – 10-01… by beingoal-com
A forduló további programja:
Szombat
Ajaccio – Paris Saint-Germain
Girondins Bordeaux – Toulouse
EA Guingamp – Saint-Étienne
Olympique Lyon – Sochaux
Stade Rennes – OGC Nice
Valenciennes – Bastia
Vasárnap
Nantes – Lorient
Évian – Olympique Marseille
Lille OSC – Stade Reims
A bajnokság állása:
1. PSG 44 pont,
2. Monaco 42 pont,
3. Lille 40 pont,
4. Bordeaux 31 pont,
5. St-Étienne 30 pont,
6. Marseille 29 pont (+7),
7. Nantes 29 pont (+6),
8. Reims 29 pont (+2),
9. Lorient 27 pont,
10. Lyon 25 pont (+1),
11. Toulouse 25 pont (-4),
12. Guingamp 24 pont (0),
13. Bastia 24 pont (-5)
14. Nice 23 pont,
15. Rennes 21 pont,
16. Évian 20 pont,
17. Montpelliér 18 pont,
18. Valenciennes 14 pont,
19. Sochaux 11 pont,
20. Ajaccio 9 pont.
Balogh József
Augusztus eleje óta az igazgató irányít…
Az olasz mester inkább félig tele látja azt a bizonyos poharat…
A címvédő városi rivális ellen kényszerült főhajtásra…
A csapat egykori saját nevelésű játékosát készülnek kinevezni…
Pascal Jansen a csapat játékát emelte ki a Puskás Akadémia legyőzését követően…
Több üldöző is botlott a hétvégi fordulóban…
A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
Az egymást követő harmadik vereség után felállt a kispadról…
Szabó István csapata visszacsúszott az utolsó helyre az NB I-ben…
A 16. meccsén tizenötödször volt eredményes az idényben…
Carlo Ancelotti erősítette meg a hírt
Német U21-es válogatott játékos érkezhet…
A félidőben cserélték le a magyar válogatott középpályást
A címvédő egyetlen pontra megközelítette a listavezető Botafogót…