Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Körkép: Hali-iksz, MTK siker, Atletico-nevelés Kecskeméten

A felkészülési és átigazolási időszak közepén járnak csapataink, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy több klub is ezekben a napokban ment/megy edzőtáborba, illetve csordogálnak a játékosmozgásról szóló hírek.

Kanta József biztosította be az MTK sikerét – nso.hu

Ami a felkészülési meccseket illeti, a Haladás döntetlennel búcsúzott Törökországtól. A szombathelyiek a cseh Slovácko ellen vívták utolsó antalyai edzőmeccsüket. A zöld-fehéreknél erre a találkozóra visszatértek a csapat válogatottjai, így a legerősebb összeállításban léphetett pályára a vasi együttes. A találkozón a Haladás szerzett vezetést Radó András révén az első félidőben, majd a második elején Dosek egyenlített, és ez is maradt a lefújásig, így döntetlennel zárta le a török kiruccanást a Hali.
„Sikerült megegyeznünk Pintér Attila szövetségi kapitánnyal, hogy a Belekben edzőtáborozó válogatottól visszatérhettek játékosaink a csapathoz. Radó András és Predrag Bosnjak mellett a sérülését a nemzeti csapat táborában kezeltető Devecseri Szilárd is Artner Tamás rendelkezésére állhat a találkozón. Guzmics Richárd eddig is velünk készült, s bár középső védőnk az első két meccset még kénytelen volt kihagyni, a Slavia Praha ellen már beszállt egy félidő erejéig. A csehek elleni mérkőzést követően mind a négy válogatottunk visszatér Belekbe, s csak pénteken indul haza a kerettel.” – fogalmazott Tóth Miklós ügyvezető a Nemzeti Sportnak. Artner Tamás elmondta, Bosnjak azért nem játszott, mert legutóbb ő szerepelt balhátvédként, így most inkább Tóth Péternek szavazott bizalmat.

Haladás–Slovácko (cseh) 1–1 (1–0)
Antalya, 100 néző.
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics (Dvorschák), Fehér, Tóth P. (Zsirai) – Simon (Jagodics), Iszlai (Szakály) – Nagy G. (Németh M.), Radó (Halmai), Halmosi (Medgyes) – Ugrai
Slovácko: Heca – Kunc (Danicek), Rada, Mezlik (Travnik), Simko (Reinberk) – Sinulikoski (Bartos), Havlik – Divis (Ondrejka), Jakus (Kosut), Kerbiz – Dosek
Gólszerző: Radó (30.), ill. Dosek (55.)

Idehaza sem állt meg az élet, ugyanis a Paks a Vasassal, az MTK a szlovákiai DAC-cal meccselt. Előbbi nem bírt másodosztályú ellenfelével, míg Garami József legénysége három góllal legyőzte a dunaszerdahelyieket. A Vasas NB II-es labdarúgócsapata ezen a télen már legyőzte a Mezőkövesdet és ikszelt a DVTK-val, kedden pedig Lipóton a szintén élvonalbeli Paks ellen is jól kezdett. A 10. percben Vida Máté, a 35.-ben Remili Mohamed találta el a kapufát, majd a 42. minutumban utóbbi egy visszahúzós csel után a tizenhatos bal sarkáról a hosszú felső sarokba ívelt, megszerezve ezzel a vezetést a fővárosiaknak A második félidőben, a találkozó 61. percében egyenlített a Paks: Windecker József került a védők mögé és lőtt a kapuba a kimozduló Németh Gábor mellett. – fogalmaz a Vasas Facebook oldala tudósításában.

VASAS–MVM-PAKS 1–1 (1–0)
Lipót, 50 néző. V: Móri
VASAS: Németh G. – Görgényi, Izing, Tamás L., Piller (Kiss R.) – Vida, Cseke (Ferenczi I.) – Pál D. (Menyhárt A.), Berecz, Remili – Ádám (Nagy T.)
PAKS: Csernyánszki – Kulcsár D., Éger, Nyári (Báló), Szabó J. – Windecker (Kiss T.), Kecskés (Szekszárdi) – Nagy O., Tóth B. (Nagy R.), Lázok (Könyves) – Simon A. (Délczeg)
G: Remili, ill. Windecker

Az MTK Budafokon látta vendégül a felkészülési időszakokban szinte hazajáró Dunaszerdahelyi AC együttesét. A szlovák csapat minden előkészületi időszakban több ízben is megmérkőzik magyar ellenféllel, és ez most sem volt másképp. A találkozó első félideje nem hozott gólt, fordulás után azonban előbb Eppel váltotta gólra Torghelle passzát, majd Hrazdilek húszról elengedett lökete talált utat az MTK kapujába. Bese nem sokkal később hasonló távolságról vette vissza a vezetést, de ekkor is egyenlíteni tudott a vendégcsapat, a harmadik gólt a kék-fehérek szerezték Bese ellen elkövetett szabálytalanságért befújt tizenegyesből. A büntetőt Kanta József értékesítette.

MTK BUDAPEST–DAC DUNAJSKÁ STREDA (szlovákiai) 3–2 (0–0)
Budafok, Promontor utca, 100 néző. V: Oláh G.
MTK: Hegedüs L. – Nagy T., Kálnoki Kis, Rodenbücher, Poór (Eppel) – Vukmir, Hajdú Á. – Bese, Kanta J., Csiki (Kelemen D.) – Torghelle
G: Eppel, Bese, Kanta J. (11-esből), ill. Hrazdilek, Matus

Atletico-nevelés Kecskeméten, Pogacsics aláírt

Álex Quillo személyében Atletico Madrid nevelést igazolhat a KTE – colchonero.com

Kecskeméten egy légiós ment, egy érkezett. A szezon előtt szerződtetett Boris Bulajic távozott a lila-fehérektől, miután a montenegrói labdarúgó kérte, hogy engedjék el. Bulajic kilenc alkalommal lépett pályára a KTE színeiben ősszel. Ugyanakkor spanyol Álex Quillo személyében Atletico Madrid-nevelést tesztel a klub. „A 27 esztendős Álex Quillo (polgári nevén Alejandro Rodríguez Rivas) az Atlético Madridban kezdte pályafutását, a felnőttcsapatban azonban nem tudott bemutatkozni bajnokin, csupán a kupában. A spanyol élvonalban 2009-ben debütált, de már az Almería játékosaként a Sevilla ellen (csereként 15 percet kapott), egy szezonnal később pedig a másodosztályban játszott a Recreativo Huelva színeiben. Tavaly a spanyol harmadosztályban (Lucena) és Görögországban (Hania) szerepelt.” – olvasható a lila-fehérek hivatalos honlapján.

Molnár Tibor, Baracskai Roland és Barcsay Márk is piros-kékben folytatja – vidi.hu

A Vidi sem tétlenkedett, ezúttal három fiatal labdarúgót vett kölcsön, igaz Barcsay Márk, Baracskai Roland és Molnár Tibor is csak a második csapatban szerepel fél évig kölcsönben. Mindhárom labdarúgó a Puskás Akadémiától érkezik az idény végéig. Korábban Baracskai és Molnár is volt a piros-kékek futballistája, Molnár a felnőttcsapatban is bemutatkozott korábban. A vidi.hu közleménye szerint a három labdarúgó a felnőttek között is szerepet kaphat, ha José Gomes úgy dönt a tavasz folyamán.

A Mezőkövesd egy labdarúgót megtart, egyet elküld. Kiss Máté tavasszal is kölcsönben szerepel a borsodiaknál, bár az MTK is szerette volna leigazolni. Az akadály mindössze annyi, hogy Kiss ebben a szezonban már pályára lépett a Győr színeiben is, így egy idényen belül csak két csapatban futballozhat. Ellenben a litván Pilibaitis távozik, de a győri kölcsönjátékos nemcsak Mezőkövesdről, de nagy valószínűség szerint anyaegyesületétől is. A győriek ugyanis szorgalmazzák a középpályás szerződésének közös felbontását. És ha már Győr. Mihai-Onisor Nicorec átigazolása ügyében a Pápával tárgyalnak, így elképzelhető, hogy a román légiós sárga-feketébe öltözik tavasszal. A zöld-fehérek aláírták Pogacsics Krisztián kontraktusát, így a kapus tavasszal már kölcsönben szerepelhet Horváth Ferenc együttesénél, de a csütörtökön Belekbe utazó keretbe két fiatal – Illés Dávid, Lenzsér Bence – is helyet kapott. Előbbi irányító középpályás, utóbbi védőként bevethető futballista.

A GYŐRI ETO BELEKBE UTAZÓ KERETE
Lubos Kamenár, Pogacsics Krisztián (kapusok), Nemanja Andrics, Rafael Burgos, Marko Dinjar, Dudás Ádám, Marian Had, Illés Dávid, Kalmár Zsolt, Djordje Kamber, Koltai Tamás, Rok Kronaveter, Lang Ádám, Lenzsér Bence, Lipták Zoltán, Leandro Martínez, Patrick Mevoungou, Pátkai Máté, Rudolf Gergely, Lazar Sztanisics, Marek Strestík, Michal Svec, Nikola Trajkovics, Varga Roland, Völgyi Dániel, Rafe Wolfe (mezőnyjátékosok)

Gavalovits Sándor