A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
Már az egész szezon eleje óta lehetett arról hallani, hogy bárhogyan is sikerül David Moyes első idénye a Manchester United kispadján, a csapat számára az igazi változás éve nem a 2013-as, hanem a 2014-es lesz, amikor is ki fog alakulni egy állandó keret a skót szakember kénye, kedve szerint.
Amióta pedig egyértelművé vált, hogy több mint sokkolóan pocsék a „Vörös Ördögök” mostani szezonja, se szeri, se száma a különböző találgatásoknak, hogy ki marad, és ki távozik az öltözőből, a mostanra már oly’ áhított megújulás jegyében.
Bár több pletyka is különböző nevek bedobásával próbálkozott, szinte mindegyikben biztos tényként számoltak vele, hogy a gárda védőfejedelme, Nemanja Vidic a most következő nyáron távozni fog.
Olasz sajtóértesülések szerint már meg is van a szerb bekk következő állomáshelye. Miután júniusban lejár Vidic jelenlegi szerződése a Unitednél, állítólag már költözik is Milánóba, hogy csatlakozzon az Internazionale gárdájához. A dolgot már csak azért is veszik biztosra a „csizmaországban”, mert a pletykák szerint még Vidic sem akarta elhagyni a süllyedő hajót januárban, továbbá az Inter sem akart érte fizetni, ha egyszer nyártól már ingyen az övék lehet.
A 32 esztendős Vidic már 2006 óta szolgálja a Manchester Unitedet, és több bajnoki cím mellett még egy Bajnokok Ligája győzelmet is elkönyvelhetett az angol klubbal. Az utóbbi években már a MU elsőszámú csapatkapitányának számít.
Balogh József
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…