Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A szokásosnál hosszabb Seria A forduló áll előttünk, az első találkozóra már pénteken sor kerül, míg az utolsó majd csak hétfőn este. Az olasz bajnokság 24. fordulóját a Milan-Bologna találkozó nyitja, a Juventus a Chievót, a Roma pedig a Sampdoriát fogadja.
Múlt héten a Napoli ellen elszenvedte első vereségét a Rossoneri Seedorf irányítása alatt, az újabb fiaskó veszélye igen alacsony. Viszont a kiesés elől menekülő együttes 1980 után tudott nyerni újra Torinóban, ami nagy lelkierőt adhat nekik pénteken este a San Siróban. Szombaton is csak egy mérkőzést játszanak le, de ez lesz a forduló rangadója: az ötödik Inter a negyedik Fiorentinához látogat. Nehéz este elé néz a Nerazzurri, amely múlt héten kaparta össze első 2014-es győzelmét az újonc Sassuolo ellen, hiszen a Violák a hétvégi győzelem után a kupában is győzedelmeskedtek. Arról nem is beszélve, hogy október 23. óta nem szenvedett vereséget hazai pályán a Fiorentina. A két gárda között jelenleg nyolc pont a különbség a lilák javára, akik csak három pontra vannak lemaradva a még BL-t érő harmadik helytől.
A vasárnapi nagyüzemet a Lazio nyitja Szicíliában, a Catania vendégeként. A Sasok egyértelmű győzelmi esélyekkel lépnek pályára az Elefántok ellen, bár a házigazdák az utolsó három mérkőzésükből egyet sem vesztettek el – igaz, egyet se nyertek. A vasárnapi, Parma elleni találkozó jó esélyt nyújt az Atalantának a felzárkózásra, aktuális ellenfelük hat hellyel, de csak hat ponttal áll előttük a tabellán. Az Orobici eddig csak a Fiorentina és a Juventus ellen veszített hazai pályán, így Cassanóék véletlenül sem vehetik félvállról az összecsapást.
A listavezető a 17. Chievo ellen javíthatja ki a múlt heti meglepetés döntetlent. Conte a kétgólos előny elpazarolása után lekapta a játékosokat stoplijaikról, még a hétfőre tervezett pihenőnapot is visszavonta. Valószínűleg felforgatott felállásban lép majd pályára a Juventus, Chiellini és Barzagli szinte biztosan kimarad a védelemből, míg legutóbb Vucinic szedett össze egy keményebb megfázást.
A tabella második helyén álló AS Romának vasárnap este kellene feledtetnie szurkolóival a hétközi kupa-kudarcot, de nem lesz könnyű. A 12. helyen álló Sampdoria komolyabb problémát nem okozhat, a védelem szerdai összeomlása annál inkább. A forduló záró mérkőzésén Luca Toniék fogadják hazai pályán a Torinót, amely mindössze három ponttal áll a Hellas Verona mögött.
Seria A, 24. forduló
Péntek:
20:45 AC Milan – Bologna
Szombat:
20:45 Fiorentina – Inter
Vasárnap:
12:30 Catania – Lazio
15:00 Juventus – Chievo
15:00 Cagliari – Livorno
15:00 Sassuolo – Napoli
15:00 Atalanta – Parma
20:45 AS Roma – Sampdoria
Hétfő:
20:45 Hellas Verona – Torino
Piller Krisztián
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…