Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Arsenal lemond Diego Costáról!

Egybehangzó sajtó értesülések szerint az Arsenal együttese idén nyáron már nem fog próbálkozni az Atlético Madrid csatára, Diego Costa leigazolásával. A félhivatalos verzió szerint a brazilból lett spanyol nem illik Arséne Wenger taktikai elképzeléseibe, de valószínűleg azért ennél sokkal egyszerűbb az ok. A pénz.

wwwgoalcom

Az Arsenal még decemberben elküldött néhány képviselőt, hogy megtekintsék élőben is Costát, aki azon a kiválasztott találkozón duplázni is tudott. Bár az kérdés, hogy ez melyik decemberi duplája volt a támadónak, lévén abban a hónapban a Valencia, és a Levante hálóját is kétszer zörgette meg. Persze ez lényegtelen, az viszont biztos, hogy az „Ágyúsok” januárban, lázas keresgélésben voltak a játékospiacon, ugyanis szerették volna bővíteni opcióikat a támadósorban. Az pedig szintén máskérdés, hogy Wengerék végül sikertelenül jártak, és egyetlen épkézláb csatár szerződtetését sem sikerült tető alá hozniuk.

Diego Costa manapság az egyik leggólerősebb játékos a Primera Divisiónban. Nála csak Cristiano Ronaldo vette be többször az ellenfelek kapuját. A portugál pillanatnyilag 22, míg a brazil-spanyol 21 találatnál jár.

Costa megszerzését az tette végül szinte lehetetlenné az Arsenal számára, hogy fix árral rendelkezik. Nyáron ugyanis szerződéshosszabbításon esett át az Atléticoval, aminek értelmében 2018-ig kötelezte el magát, a Vicente Calderonba. A új kontraktusban rögzített kivásárlási ára pedig 36,5 millió euró. Magyarán a londoni gárdának ennyit kéne kifizetnie a csatárért, ha valóban le kívánná igazolni.

Az Arsenal mellesleg nem csak Diego Costáról, hanem Miroslav Kloséról, és Julian Draxlerről is lecsúszott.

Balogh József