Nyilvános a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelentése. A klub korábbi legendái nyílt levélben kértek segítséget az MLSZ-től. A Ferencváros vezetősége is támogatásáról biztosította az újpestieket.
NAV: Az Újpestet behálózták az offshore cégek
Az Átlátszó.hu internetes portál hozta nyilvánosságra azt a jelentést, melyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készített még 2012-ben. Ebben több olyan cég is szerepel, melyeket Roderick Duchatelet is megnevezett, és köztudottan offshore társaságok. Az adóhatóság szerint egy szűk üzleti kör olyan offshore hálózatot hozott létre, amely fiktív számlák, színlelt szerződések, áfacsalás és egyéb bűncselekmények révén „kopasztotta meg” az Újpestet. A végeredmény nagyfokú egyezést mutat Duchatelet közleményében leírtakkal.
Az atlatszo.hu információi szerint megállapítást nyert, hogy 2008 és 2010 közötti időszakban az Újpest FC Kft tulajdonosai a következő társaságok voltak: TÁLIÓ-2001 Kft., Sprite International, Iceinvest Kft., Evore Invest Kft., NTS Szálloda Kft., City Budapest Kft. Mind a hat cég egyazon székhelyre vannak bejegyezve, azonos az ügyvezetői kör illetve azonos székhelyű társaságokban rendelkeztek tulajdonrésszel, valamint ugyanazon bankoknál vezették számláikat.
A vizsgálat megállapította, hogy a társaságok egymás között teljesítettek utalásokat, és nem volt más üzleti partnerük a lila-fehéreken vagy ezen magánszemélyek érdekeltségében lévő társaságokon kívül. A NAV jelentéséből kiderült, hogy az utalások láncolatának semmi más célja nem volt, mint a pénz forrásának eltüntetése.
Az Újpest FC Kft. 2008-2009-ben 197 millió forint értékben fogadott be szolgáltatásokra számlát a Morcote Média Kft-től, 2010-ben pedig nettó 110 milliós számlát az 1885 Futballszervező Kft-től, ám a kiszámlázott szolgáltatások elvégzésére semmilyen bizonyíték nincs, így a NAV szerint el sem végezték.
A Morcote Média Kft. tulajdonosai voltak: TÁLIÓ-2001 Kft. (2005–207), Plus Continental Inc. (2007–2009), Blackstone Continental Ltd. (2009). A Morcote Média érdekes tulajdonosi háttérrel rendelkezik. A cég az Újpest FC Kft. tulajdonosai között is szerepel, ügyvezetője Csehi Kornél, Csehi István fia, egy szem alkalmazottja Csehi Krisztina, a volt újpesti ügyvezető lánya.
A NAV megállapította, hogy a Morcote Kft. az általa kiállított számlák áfaértékét bevallotta, de nem fizette be, az Újpest FC Kft. viszont visszaigényelte. A két cég között fennálló reklámszerződés pedig nem volt más, mint az Újpest FC alkalmazásában álló labdarúgók bérköltsége, viszont így nem kellett befizetni a személyi jellegű ráfordításokat.
Nyílt levél a korábbi klasszisoktól
„Csányi Sándor Úr
Magyar Labdarúgó Szövetség
Elnöke
r é s z é r e
Tisztelt Elnök Úr!
Magyarország legrégebben alapított ma is működő, a hazai futball élet egyik meghatározó szereplőjének korábbi játékosaiként fordulunk Önhöz.
Mély aggodalommal figyeljük azokat az eseményeket, amelyek az Újpest FC körül zajlanak, és a sajtóorgánumokban megjelent különböző nem kellően megalapozott hírek, valamint a kiélezett választási helyzet nem segíti a tisztánlátást és a helyes döntés meghozatalát.
A futball klub helyzetét megítélésünk szerint a hatályos jogszabályi környezetben megnyugtatóan rendezni lehet. Az MLSZ elnökségének meghozandó döntése jogszerűen lehetőséget ad arra, hogy az Újpestet a magyar labdarúgás élvonalában tartsák. Azt is érzékeljük, hogy a Szövetség tárggyal kapcsolatos döntései és tevékenysége, a sportszerűség a korrektség jegyében kedvező irányba mutatnak. Minden eddigi eljárás, vizsgálat alapos és magas színvonalú szakmai munka volt.
Az MLSZ közleménye szerint: “A szövetségnek sem hatásköre, sem eszköze nincs arra, hogy állást foglaljon abban, hogy ki a felelős az Újpest FC körül kialakult helyzetért.” Ezzel a magunk részéről teljesen egyetértünk! Az MLSZ-nek nem a felek vitájában kell állást foglalni, hanem a hazai sport és gazdasági szabályozási környezetben kell kiállnia a magyar labdarúgás, és jelen esetben az újpesti labdarúgás érdekei mellett.
Kérjük Tisztelt Elnök Urat segítse, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége a futball érdekeit leginkább szolgáló helyes döntést mihamarabb meghozza, ne engedjen időt húzó taktikázó gazdasági és egyéb lobbi érdekeknek, hanem kizárólag a honi labdarúgás érdekeit szem előtt tartva hozza meg döntését.
Mi a magunk szerény eszközeivel minden erkölcsi támogatást megadunk az Elnökségnek, hogy Magyarország egyik legpatinásabb csapatával kapcsolatos pozitív döntését mielőbb meghozza.
2014. március 13.
Sportbaráti üdvözlettel:
Várhidi Pál, Göröcs János, Schumann Péter, Tóth András, Törőcsik András, Zámbó Sándor, Sarlós András, Kisznyér Sándor, Szigeti Károly, Juhász Péter, Borbély László
(ujpest.hu)”
A Ferencváros vezetősége kiáll az újpestiek mellett – a derbik hiányoznának
„Az egyetemes magyar labdarúgás közös érdeke, hogy még egyszer adminisztratív okok miatt ne tűnhessen el csapat a magyar első osztály küzdelmeiből – kezdi a Fradi hivatalos oldalán olvasható kommüniké. – A Ferencváros 28-szoros rekordbajnok labdarúgócsapata minden kétséget kizáróan a legnagyobb szurkolói bázissal rendelkező magyar csapat.
Labdarúgó csapatunk mérkőzéseire sok-sok ezer szurkoló jár hétről-hétre és éli át azokat az érzelmek által felfokozott pillanatokat, amelyek mindannyiunknak egy pluszt adnak az életünkhöz, nevezetesen azt, hogy Fradisták lehetünk.
A Ferencváros – Újpest mérkőzés hazánk legnagyobb tradíciókkal rendelkező derbije. Véleményünk szerint mindent el kell követni, hogy ez az Európai Top 10-be tartozó derbi az ősi riválisunk ellen újra és újra létrejöhessen. Úgy gondoljuk, hogy az egyetemes magyar labdarúgás közös érdeke, hogy még egyszer adminisztratív okok miatt ne tűnhessen el csapat a magyar első osztály küzdelmeiből, a kiesésről döntsön a pályán elért eredmény.
Mindenki emlékszik arra, amikor a Ferencvárost mondvacsinált okokra való hivatkozással, az MLSZ akkori vezetése igazságtalanul kizárta az NB I-ből és így sokszázezer ember élményét vette el, hiszen a többi NB I-es csapat nem találkozhatott a Ferencvárossal, így ha érdektelenné talán nem is vált, de a legenyhébb jelzővel élve is jelentős presztízsveszteség érte a magyar bajnokságot.
Az idei, 2013/2014-es bajnoki idényben, több mint 22 ezer szurkoló látogatott ki a Ferencváros – Újpest mérkőzésre és ezzel a magyar labdarúgás több évtizedes nézőcsúcsa dőlt meg.
Reméljük és arra kérjük az MLSZ illetékeseit, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy ezek a számunkra Fradisták számára kiemelt fontosságú találkozók létrejöhessenek az új stadionunkban is, és ezzel remélhetőleg újabb feledhetetlen élményeket nyújthassunk szurkolóinknak, az NB I 2014/2015 szezonjában is.
Budapest-Ferencváros, 2014. március 13.
Hajrá Fradi!
Kubatov Gábor
Ferencvárosi Torna Club
elnök
Orosz Pál
FTC Labdarúgó Zrt.
vezérigazgató”
Gavalovits Sándor