A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…
Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Egyre színvonalasabb párharcok szerepelnek az Európa Liga „műsorában” is, az idő előrehaladtával. Tegnap estig nem csak a cseh szurkolók, de a szakértők is nagyon kíváncsiak voltak rá, hogy a pilseniek képesek lesznek-e újabb bravúr elérésére-e Lyonban. És szintén nagy talány volt, hogy a morális válságban lévő Anzsi mire megy a hollandiai vendégjátékával.
Európa Liga; nyolcaddöntők – 1. mérkőzés
A cseh Gambrinus Liga címvédője, a Viktoria Plzen az ősszel még a Bajnokok Ligája csoportkörét is megjárta, míg esti ellenfele, a francia Lyon szintén a legrangosabb klubsorozatból, de annak selejtezőjéből érkezett az EL-be. Bár a papírforma (ami végül be is igazolódott) egyértelműen a hazaiak sikerét jelezte előre, lévén az elmúlt három és fél hónap során mindössze három alkalommal kaptak ki. Csakhogy a pilseniek idén talán az európai kupaporond elsőszámú meglepetéscsapatának számítanak, hiszen egy-két figyelemre máltó BL eredmény után, az Európa Liga előző körében, idegenbeli sikerrel voltak képesek búcsúztatni, a még a Lyonnál is magasabban jegyzett Sahtar Donyecket.
Azonban a meglepetés elmaradt, hiába kezdtek jól a csehek: a válogatott Tomas Horava már a 3. minutumban vezetést szerzett. Csakhogy a látogatóknak csütörtök este nem volt ellenszere Rémi Garde fiatal legénysége ellen, amelyet remekül egészített ki a korábbi Premier League veterán, Steed Malbranque (két gólpassz). A 70. percre ugyanis már többek között Gueïda Fofana duplájának köszönhetően már 4-1 állt az eredményjelzőn, ami sima Lyon sikert, és megnyugtató előnyt jelent a visszavágóra.
Olympique Lyon – Viktoria Plzen 4-1
Gólszerzők: Fofana (12., 70. perc), Lacazette (53.), Mvuemba (61.), illetve Horava (3.)
Távolról sem volt képes megnyugtató előny kiharcolására az AZ, amely előzetesen nyugodtan készülhetett az Anzsi ellen, ugyanis legutóbbi találkozásuk óta nagyot fordult a világ a dagesztániakkal. 2012 augusztusában az EL selejtezőjében találkozott a két gárda, és a Mahacskala hazai, 1-0-s győzelme után, az AFAS Stadionban egyenesen földbe döngölték az alkmaariakat (5-0).
Nos, ez most nem történt meg, hiszen mégiscsak az orosz bajnokság tökutolsója látogatott Dick Advocaat csapatához, akik bár szoros, egygólos győzelmet arattak Johansson éppen csak értékesített büntetőjével, megérdemelten nyertek. A jobbára kontrákra építő Anzsi bár nem kevés (sőt jóval több) helyzetet alakított ki, mint vendéglátója, meddőnek bizonyult a kapu előtt.
A visszavágó még komoly izgalmakat tartogathat.
AZ Alkmaar – Anzsi Mahacskala 1-0
Gólszerző: Johansson (31. perc)
Balogh József
A brazil támadó a meccs embereként zárta a mérkőzést…
Mégsem vonul vissza…
“Hagyd abba a zokogást!”
Nagy bajban vannak Agüero királyi ékszerei…
Jelenlegi szerződése 2027 nyaráig érvényes!
A londoniak ezúttal sem hazudtolték meg önmagukat…
Új szerződéssel jutalmazná meg a szezon meglepetéscsapata a kiválóan teljesítő hátvédjét…
Már 2017 óta a liverpooli együttes oszlopos tagja a rutinos labdarúgó…
Újabb lökést adna alaposan félresiklott karrierjének…
Készen állnak akcióba lépni…
Hamarosan bejelentik az átigazolását…
Nem túlzás azt állítani, hogy két párharc esetében eldőlt a továbbjutás sorsa
Erling Haaland első góljait szerezte a spanyol klub ellen
Megnövelnék a kivásárlási árát!
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…