Vidic kihagyja a rangadót
Nemanja Vidic, a Manchester United szerb csapatkapitánya két meccses eltiltást kapott.
A hátvédet a vasárnapi Liverpool elleni rangadó 77. percében állították ki, miután megkapta második sárga lapját Daniel Sturridge ellen elkövetett szabálytalansága miatt. Mivel Vidic-nek ez már a második piros lapja volt a szezonban így 2 meccses eltiltást kapott FA-től. Ezt az jelenti, hogy a hétvégi West Ham elleni mérkőzésen kívül a március 25-én megrendezendő Manchester City elleni rangadót is kénytelen lesz kihagyni. Ezzel az is eldőlt, hogy többet nem lép pályára a Vörös Ördögök színeiben a városi rivális ellen, mivel nyártól Vidic az olasz Inter színeiben folytatja pályafutását. Érdekesség, hogy a szerb középhátvédet 2006 óta már harmadik alkalommal állították ki a Liverpool ellen a Premier League-ben.
Az FA döntése szerint a Manchester City csapatkapitánya és hátvédje, Vincent Kompany csak egy meccses kiállítást kapott, így ő játszhat a városi derbin.
Lovász Krisztián