PSG: „Ez Ibra legjobb szezonja!”
Ezen a valóban találó véleményen van legalábbis Laurent Blanc, a Paris Saint-Germain vezetőedzője. A játékosként világ-, és Európa Bajnok mester szerint a párizsiak nagyban köszönhetik idei menetelésüket Ibra ihletett formájának.
Blanc mester a nyáron érkezett a PSG-hez, és a sikerek egyik nagy kulcsa volt, hogy az elődjéért, Carlo Ancelottiért rajongó Zlatan Ibrahimovic-csal miként fog kijönni. Nos, a jelek szerint szent lehet az a bizonyos béke. A szakember a minap nem fukarkodott a sévdet illető pozitív jelzőkkel, sőt egyenesen azt állította, hogy frontembere bizony eddigi legjobb évét produkálja pályafutása során.
Természetesen nem nehéz Ibrahimovic dicsérni, hiszen rendre látványos, és fontos gólokat szerzett eddig, szám szerint kereken 40-et.
„Zlatan az elsőszámú gólszerzőnk, csak meg kell nézni a statisztikákat, és látni is, hogy milyen fontos. Remélem, hogy továbbra is fontos gólokat fog szerezni a következő mérkőzéseinken is. Én nem látok rá semmilyen okot, hogy a helyzet ne alakulna így. Nagyon lényeges, hogy számíthassunk egy ilyen befolyásos játékosra, mert az ellenfél aggódik miatta. Ő, talán most élvezi a legjobban a pályafutását. Még nem nyertünk semmit, de jelenleg minden jól megy, mert jönnek az eredmények. De meg kell tartania, tartanunk a formát, hogy megnyerjük a következő mérkőzéseinket. A következő két hónap kétségkívül a legfontosabb lesz a következő szezonban.” – utalt Blanc, a PSG-re váró megpróbáltatásokra, mint például a közelgő, Chelsea elleni Bajnokok Ligája párharc.
Balogh József