Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
A Premier Leagueben szereplő Everton labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be Tim Howard szerződéshosszabbítását. Az új kontraktus értelmében a veterán hálóőr 2018-ig áll majd a klub alkalmazásában.
A 35 esztendős amerikai hálóőr 2007-ben érkezett a Manchester United csapatától Liverpool kékebbik felébe, s azóta masszívan őrzi csapata kapuját. Túl van több mint kétszáz mérkőzésen a klub színeiben, sokan pedig példaképként tekintenek fel rá.
A csapat vezetőedzője Roberto Martínez láthatólag örült a jó hírnek és elmondta – “Ha az emberi értékeit nézed, és azt, hogy milyen hatással van a fiatalokra, akkor kijelenthető, hogy egy tökéletes példakép a klubnál. Jó fiatal kapusaink vannak, akik követheti a példáját, és ezért is nagyon jelentős, hogy hosszú időre elkötelezte magát az Evertonhoz.”
Az Everton egyébként nem várt jó szezont fut, a csapat jelenleg ötödik és harcban van a Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helyért. Ebben oroszlánrészt vállal Howard, aki rengeteget dolgozik és nagyon magabiztos, jól irányítja az előtte dolgozó védelmet. A liverpooli csapat kapta a második legkevesebb gólt a bajnokságban.
Őszi Ádám
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”
Elkészült a március végi-április eleji menetrend…
Lesz még lehetőség a visszavágásra…
Azonban az olasz mester közel sem számít könnyű ütközetre…
Így maradhat fenn az egyesület működése…