Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
Nem mondhatta magát sokáig szabadúszónak az Újpest labdarúgócsapatát nemrégiben viharos körülmények között elhagyó Szélesi Zoltán, aki szezon végéig szóló szerződést kötött az NB I-ban szereplő Puskás Akadémiával, mely védőgondokkal küzd.
Mint ismeretes komoly sérüléshullám ment végig az újonc védősorán, hosszabb időre harcképtelenné vált Vaskó Tamás, Lorentz Márton, Margitics Andor és Vaszilejosz Aposztolopulosz.
A felcsúti klub péntek délelőtt hivatalos honlapján jelentette be a felek közti megegyezést, melynek értelmében a szezon végéig kötöttek kontraktust a felek, a folytatásról pedig a bajnokság végeztével tárgyalnak majd.
“Benczés Miklós keresett meg a napokban. Szerdán Felcsútra utaztam, megbeszéltük a részleteket és hamar megegyeztünk. Örülök, hogy itt lehetek, és hogy Miklós számít rám a biztos bennmaradás kivívásáért folyó küzdelemben.” – olvasható Szélesi nyilatkozata a klub hivatalos honlapján.
Őszi Ádám
Többen is versenyezhetnek érte nyáron…
Ugyanakkor a többiekre is gondolnak…
Jamal Musiala találatát szerette volna megünnepelni…
Komoly hasznuk lenne belőle!
Mélyen a zsebükbe kéne nyúlniuk…
Hamarosan szűkítik a bő keretet…
Simone Inzaghi szerint nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapata..
Hamarosan eldőlhet a sorsa…
A szó legszorosabb értelmében véve is ihletett formában védett a brazil kapus a PSG ellen…
Szoboszlai Dominik játékára is külön kitért a Liverpool trénere…
A játék minden elemében jobb volt az ellenfél…
Történetük legnagyobb sikerét ünnepelték…
A PSG spanyol trénere a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzéséről…
Mindkét klubnak fizetnie kell a rendbontás miatt…
Hazai környezetben szerzett rendkívül nagy előnyt a Bayern München!
Harvey Elliott csereként volt nyerőember
Emlékezetes estéje volt az Inter csapatkapitányának…
Lautaro Martinezék kényelmes helyzetből várhatják a milánói visszavágót…
Gianni Infantino történelmi pillanatot tárt fel…
A visszatérése viszont továbbra is várható…
Három párharc tizenegyesekkel dőlt el…
Már ajánlatot is tettek a játékosnak…
Számítanak a magyar U17-es válogatott csapatkapitányára…
Komoly érvágás ez a “Szarkáknak” a Ligakupa döntő előtt!
“A futball volt az életem…”