Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újpest: Kabát Péter nem szeretné elhagyni a csapatot

Köztudott, hogy Kabát Péter szerződése, több más társáéval együtt nyáron lejár, ám ezidáig nem történtek lépések a tulajdonos felől. A támadó ellenben nem akarja elhagyni a lilákat.

Kabát Péter két évig még maradna Újpesten. – mno.hu

A támadó a Digi Sport vendége volt csütörtök reggel. A Reggeli Startban beszélt a magyar kupáról is. De mindenekelőtt további sorsa volt a fő téma. „Nem szeretnék elmenni Újpestről. Még beszélünk a tulajdonos úrral, szeretnék maradni. Ő pozitívan áll hozzám, remélem, a nyárig sikerül megállapodnunk.” – nyilatkozta a támadó.

A Magyar Kupával kapcsolatosan reményét fejezte ki, hogy sikerül a továbbjutás az MTK ellen, és akkor májusban a finálé következhet. Az első összecsapás gól nélküli döntetlent hozott.

Az is kiderült időközben, hogy a rutinos támadó végül a Videoton ellen sem léphet pályára. Minderről és a találkozóval kapcsolatos várakozásokról Nebojsa Vignjevic edző beszélt az ujpestfc.hu-nak. „Mindig nagy hangsúlyt fektetünk a helyzetek kihasználására edzéseken, ez korábban is így volt, igaz, a Haladás elleni mérkőzés előtt például négy meccsen lőttünk is tíz gólt. A kapu előtt benne van, hogy kimarad pár nagy ziccer, a nagyobb gond, hogy a helyzetek kialakítása sem ment jól az előző meccseken, de ez nem csak a támadók feladata, az egész csapatnak többet kell ezen dolgoznia. Nem mondanám, hogy a koncentrációval lenne baj, egyszerűen jobb játékra van szükség és arra, hogy igazi csapatként játsszunk a Videoton ellen! Tervezek néhány változtatást a kezdőben, jó esély nyílhat néhány játékosnak arra, hogy bebizonyítsa, hogy helye van Újpesten. Kabát Péterre és Filip Sztaniszavljevicsre viszont még nem számíthatok, ők a tervek szerint a jövő hét elejétől készülhetnek újra a csapattal.”

A Videoton elleni bajnoki szombaton 18.00 órakor kezdődik a Szusza stadionban.

Gavalovits Sándor