Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A Videoton három forduló után tudott győzni, ezzel pillanatnyilag a harmadik helyen állnak. Az Újpest ismét kikapott, így már 4 meccs óta nyeretlenek.
A meccset jobban kezdte a Videoton, először Zé Luís próbálkozott 23-ról, majd Sándor 6 méterről, majd ismét Sándor kísérletezett, ezúttal fejjel, de Dmitrovics ezt is kivétte, tehát rövid időn belül három nagy bravúrt is bemutatott az újpestiek hálóőre. A 44. percben került sor az első Újpest helyzetre, Vasziljevics lőtt 17 méterről, Calatayudról kipattant a labda, amit majdnem elért Koszovics, de végül is a spanyol kapusé lett a játékszer. Az őszi összecsapásuk során a székesfehérváriak 3-0-ra nyertek. Mindkét együttes gyenge formában van, legutóbbi három meccsükön egyikük sem tudott győzni.
A második 45 percben továbbra is a vendégek támadtak, főleg Zé Luísnak voltak helyzetei. Az 58. percben a sok helyzet góllá érett, Zé Luís indította a támadást, Stopira kapta a szélen a labdát, aki egyből beadott, amit a támadást kezdeményező fejelt a kapuba 0-1. Két perccel később jött Zé Luís duplázott, Nikoliccsal kényszerítőzött, az ötösön belül kicselezte Ngawa-t, majd higgadtan emelt a kapuba, 0-2. A hajrában még szépített az Újpest, Suljics remek labdával ugratta ki Kabátot, aki a 11-es pontjáról a hosszúba lőtt. A végjátékban már nem alakult ki komoly helyzet, így az eredmény sem változott.
Újpest – Videoton: 1-2 (0-0)
G: Kabát (81.), ill. Zé Luís (58., 60.)
Pék Márk
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!