„Nem vagyok féltékeny az Atléticora”
Radamel Falcao tavaly nyáron hagyta el az Atlético Madrid csapatát, a francia első osztályba visszajutó AS Monaco kedvéért. Csakhogy míg új klubja a PSG trónfosztási kísérletébe belesült, addig volt munkaadója a klubtörténet dicsőséges napjait éli.
A fentiek ellenére a mindig szelíd, és visszafogott Falcao ragaszkodik hozzá, hogy egyáltalán nem féltékeny az egykori társak sikereire, sőt, inkább örül. Hiszen több Atlético játékossal is életre szóló barátságot kötött, amit nem szakíthat szét holmi transzferügylet.
„Bennem nincs semmiféle irigység az Atlético felé. Úgy érzem, hogy nagyon is boldog vagyok, azért ami a klubbal történik. Lett néhány barátom, és volt néhány fontos pillanatom is, amíg én ott voltam. Egy focista életében mindig van változás, mert nem lehet minden állandó. Nagyon boldog vagyok, ahogy dolgoznak, és a legjobbat szeretném nekik kívánni.”
Persze szegény Falcao jelenleg annak is örülne, hogy ha egyáltalán a pályán lehetne, akárcsak a Monacoban is, lévén még az év elején szenvedett súlyos sérülést, felépülésének időpontja pedig még mindig kérdéses a Világbajnokságra, ahol a kolumbiai válogatott színeiben szeretne bizonyítani.
Balogh József