37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Remek szezont tudhat maga mögött a fiatal osztrák, klubja azonban kiesett az első osztályból, szerződése lejártával így távozik a reménység.
Az FC Wacker Innsbruck kiesése az osztrák Tipp3 Bundesligábol immáron matematikailag is biztosnak mondható, a nagyobb nevek így elhagyják a nagy hagyományokkal bíró klubot. Az egyik biztos eligazoló az együttes legnagyobb sztárja, Lukas Hinterseer, az osztrák válogatott támadó a Bundesliga 2-ben folytattja pályafutását.
A 23 esztendős szőke játékos távozása szinte biztos volt, ugyanis a szezon végén lejár a szerződése Innsbruckban. Hinterseer idén 13 bajnoki találatot szerzett és további kettőt készített elő, ezzel Ausztriában a szezon egyik felfedezettjének számít és a válogatottban is pályára léphetett. Több német klub érdeklődését is felkeltette, végül az FC Ingolstadt 04 nyerte meg az érte zajló versenyt.
“Büszkévé tesz, hogy az előző évek során Tirol egyik nagy múltú klubjánál játszhattam. A szurkolók és a környezet remek Tirolban. Szeretném megköszönni a szurkolóknak és a Wacker Innsbrucknak is a felém nyújtott támogatást. Örülök az új kihívásnak, hogy a német másodosztyálban az Ingolstadt játékosa lehetek.” – mondta Hinterseer.
Az Ingolstadt együttesénél már több osztrák is található, az edző Ralf Hasenhüttl mellett a kapus, Ramazan Özcan és a középpályán Chrispoher Knasmüllner is Ausztriából származik.
Hinterseer karrierje során először futballozik majd küldöfi klubál. Az osztrák reménység kettő plusz egy éves szerződést kötött az Ingolstadtal.
Galeß
Nem ismeretlen Magyarországon…
37 esztendősen döntött úgy, hogy befejezi aktív pályafutását
Nem lesz sem új érkező, sem pedig távozó játékos…
Eközben a jelenlegi távozott…
Minden átigazolási hír egy helyen!
Másfél év alatt hét mérkőzésen játszott…
Rutinos labdarúgóval erősödtek…
Példátlan eset…
Nem tudta beverekedni magát az olasz klub kezdőjébe
A csapat egyik legnagyobb húzóneve sem utazhat a madridiakkal…
Kevesebb mint másfél év múlva rendezik a meccset…
Hatalmas erősítés a portugál klasszis mellé!
Rövid időn belül már másodszor igazolnak ígéretes játékost a “vörös ördögök” nagy riválisuktól…
Folytatódik a nagytakarítás Manchesterben…
Gólvágó hálóőrt kéne pótolnia…
Már csak a két klubnak kellene megegyeznie egymással…
December végétől rendezik meg az idei viadalt Marokkóban…
NB I-es kérője is akadt…
Chile ugyancsak a második győzelmét aratta a csoportkörben…
Pont került a történet végére…
A megállapodás nem tartalmaz vételi opciót!
Az andalúziai gárda 2029 nyaráig kötött vele szerződést!
A klub állítólag úgy döntött, hogy megköszönik Pierre Sage munkáját
A magyar szakember maga erősítette meg, hogy hol folytatja…
Új csapatáról, a Standard Liege-ről is beszélt