A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!
Minden adott a klubváltáshoz…
Simone Inzaghi megszerezte 200. győzelmét a Serie A-ban!
Távozott a Manchester United 95 milliós szélsője, a Gladbach indonéz játékost venne
A ominózus nagy pillanatra viszont még várni kell…
Eddig a távozásáról szóltak a hírek
Stabilizálta az első helyét a címvédő…
A Tottenham hét meccs óta nyeretlen, míg a Leicester City nyolc találkozó után tudott ismét győzni….
Edzője nagyon elégedett volt a teljesítményével…
A kulcsemberek távozása reális veszély Szombathelyen. Minderről Tóth Miklós ügyvezető számolt be a Nemzeti Sportnak, illetve a vaol.hu-nak.
Vasárnap este Halmosi Péter volt az egyik vendége a Sport TV-n futó Harmadik Félidőnek. A Haladás balszélsője kiemelte, hogy több kulcsembernek is lejár a szerződése, és még nem tárgyaltak egyikükkel sem a klubvezetők.
A mai napon megszólalt Tóth Miklós, a vasiak ügyvezetője, aki megerősítette a Halmosi által elmondottakat. „Csakugyan fennáll a veszély, hogy alapemberek távozhatnak a csapatból – kezdte a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatát Tóth. – Folyamatosan egyeztetünk és tárgyalunk a lejáró szerződésű játékosokkal a hosszabbításról, ám megegyezni még senkivel sem sikerült. Szó sincs arról, hogy a vezetőség kivárásra játszik vagy az időt húzza, tudjuk jól, értékes labdarúgókról van szó. A játékosok ismertették az igényeiket, majd mindenkinek elmondtuk, mennyit tudunk fizetni. A kettő között – ne szépítsük – volt némi különbség. Pedig arra törekedtünk, hogy mindenkivel mielőbb egyezségre jussunk.”
Tóth hozzátette, a vasárnap elhangzottakkal ellentétben Halmosi is megkapta a szerződéstervezetet, ám egyelőre nem írta alá. Illetve nem hallott arról sem, hogy a ballábas labdarúgó a Debrecenbe szerződne. Nos, ha az alapemberek többsége távozik, a következő idényben akár a kiesés elkerülése lehet a cél Szombathelyen.
Nagy a kérdőjel Hrepka Ádám, Nagy Gábor, Schimmer Szabolcs, illetve Tóth Péter jövőjével kapcsolatosan is. A hétszeres válogatott Guzmics Richárd külföldön folytatná, de pénzt nem látna érte a klub, miután nem fogadta el a zöld-fehérek hosszabbítási ajánlatát. „Tudomásul vettük Guzmics Richárd döntését. Többféle opcióval ajánlottunk neki szerződést. Azt szerettük volna, ha még két évre aláír. Meglehetősen előnyös feltételeket dolgoztunk ki, mindhiába. Tény, a külföldi ajánlattal nem tudunk versenyre kelni. Nem akartuk és nem akarjuk viszont a védőnket megfosztani a lehetőségtől, hogy jó pénzt keressen, s kipróbálja magát egy másik bajnokságban is.”
Radó András a legkelendőbb jelen pillanatban a vasiaktól. De egyelőre nincs konkrét ajánlat a játékos iránt. „Az még nem jelent semmit, hogy nézegetik Radó Andrást. Abban maradtunk vele, hogy amíg nincs konkrétum, ne ábrándozzon, ne élje bele magát semmibe, csak a játékra figyeljen, s megfogadta a tanácsunkat.”– fejtette ki álláspontját Tóth Miklós. A fiatal támadót a zuhanyhíradó szerint a Ferencváros is szívesen szerződtetné.
A Haladásnál szó van Kovács István kölcsönvételéről is. A Videoton fiatalja kevés lehetőséget kapott tavasszal, így nem lenne meglepő ha nevelőegyesülete visszavenné a következő évadra. „Valóban, a tulajdonosok között szóba került, hogy a nyáron jó lenne legalább fél évre kölcsönvenni Kovács Istvánt – ezt már a vaol.hu-nak nyilatkozva mondta az ügyvezető. – Egyelőre nem beszéltem Kokóval, így nem tudom, egyáltalán lenne-e kedve ismét zöld-fehérben futballozni, ám hamarosan sort kerítek a beszélgetésre. Keveset játszik a Videotonban, ha a helyzet nem változik, olyan helyre kellene mennie, ahol rendszeres játéklehetőséghez juthat és tovább fejlődik. Erre a haladás abszolút alkalmas. Helyzetünket nehezíti, hogy nyáron vélhetően új edző jön a fehérváriakhoz, és nem tudni, mik a szándékai a játékossal. Kovácsot attól függetlenül szívesen kölcsönvennénk, hogy Radó András a nyáron marad-e nálunk vagy eligazol.”
Gavalovits Sándor
A szezon egyik legnagyobb gálamérkőzését rendezte Hansi Flick csapata…
A “Vörös Ördögök” így két pozíciót javítva felléptek a 12. helyre a tabellán!
Minden adott a klubváltáshoz…
Simone Inzaghi megszerezte 200. győzelmét a Serie A-ban!
Távozott a Manchester United 95 milliós szélsője, a Gladbach indonéz játékost venne
A ominózus nagy pillanatra viszont még várni kell…
Eddig a távozásáról szóltak a hírek
Stabilizálta az első helyét a címvédő…
A Tottenham hét meccs óta nyeretlen, míg a Leicester City nyolc találkozó után tudott ismét győzni….
Edzője nagyon elégedett volt a teljesítményével…
A rendes játékidő legvégén még a Parma vezetett 2-1-re a Rossoneri otthonában, aztán jött Reijnders és Chukwueze…
Nem akármilyen meccsen lépne újra pályára…
Újabb meglepetés született…
Pedig nem így indult a szezonja a francia klasszisnak…
Megszületett a várva-várt bejelentés…
Korábban más csapatokkal boronálták össze…
Uruguay egy hosszabbításos öngóllal győzte le Chilét…
Ancelotti csapata kihasználta az Atlético botlását, így 4 pontosra növelte előnyét a “Királyi Gárda”!
Debütáltak az új igazolások a Citynél: Khusanov hatalmasat hibázott, Marmus lesgólt lőtt
Hátrányból sikerült megfordítania a mérkőzést a nápolyiaknak…
Minden átigazolási hír egy helyen!