Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MK: Ki lesz a másik döntős?

Ma rendezik a Magyar Kupa másik elődöntő visszavágóját, ahol a Debrecen 4-2-s előnnyel látogat Miskolcra. Érdekes lehet, hogy hogyan sakkozik Szivics mester, hiszen a hétvégi bajnokin a Ferencváros otthonában játszanak majd, így lehet, hogy 1-2 játékos pihenőt kap mára.

Forrás: dehir.hu

Az ex-diósgyőri Seydi a dvsc.hu-nak nyilatkozott a pápa elleni bajnokiról, ahol megszerezte első góljait a Debrecen színeiben, illetve a DVTK elleni meccsre is kitért: ’’Nagyon örülök, hogy két góllal tudtam hozzájárulni a sikerhez. Remek érzés, és mindenképpen jót tesz az önbizalmamnak a következő meccsekre. Szerdán Diósgyőrben szerepelünk a Magyar Kupában. Úgy készülök, hogy ha számít rám a szakmai stáb, a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Furcsa érzés lesz a DVTK otthonában pályára lépni, hiszen korábban évekig futballoztam ott. Most azonban a Lokiért küzdök, ezért félre kell tennem minden érzelmet. Az első meccsen kétgólos előnyre tettünk szert, de óvatosnak kell lennünk, mert a Diósgyőr otthon veszélyes. Elsősorban arra kell törekednünk, hogy ne kapjunk gólt, emellett az adódó lehetőségeinket minél jobban ki kell használnunk.’’

Forrás: dvtk.eu

A hazaiak oldaláról Tomislav Szivics edző nyilatkozott: ’’A debreceni első mérkőzés nem úgy sikerült számunkra, ahogy szerettük volna, a DVSC kétgólos előnyt szerzett, ami nem kevés, ugyanakkor nem is ledolgozhatatlan. Vasárnap betettünk valamit a bankba, amit egyszer majd ki tudunk venni. A Haladás ellen egy kivételével kihagytuk az összes helyzetet, ha a Debrecen ellen csak a felét ki tudjuk használni a lehetőségeinknek, akkor van esélyünk a továbbjutásra. A jelenlegi lehető legerősebb összeállításban lépünk pályára, kivéve Gosztonyi Andrást, akinek szintén lenne helye, de két sárga lapját követő eltiltása miatt nem játszhat.’’

A mérkőzést 18:00-tól a Sport 1 közvetíti.

Pék Márk