A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A minap arról szóltak a pletykák, hogy a Liverpool csapata kinézte magának a Bayern München középpályását, Xherdan Sahqirit. És a jelek szerint szükséges is lesz a „Vörösöknél” a nyáron erősítésekre, lévén éppen csak, de ismét lemaradnak a bajnoki címről.
Állítólag ennek a nagy erősítésnek lenne az egyik szereplője a svájci válogatott játékos is, aki idén nem sok szerephez jutott Pep Guardiola irányítása alatt. Bár kérdés, hogy ha nem sérül meg több alkalommal is, mennyire számított volna rá jobban, a katalán szakember.
Mert bizony elképzelhető, hogy a lightos tiki-takával, kiélezett küzdelemben, (a Bajnokok Ligájába) felsült Guardiola. Ez pedig azt is eredményezheti, hogy más felállással, taktikával, játékosokkal próbálkozhat majd az új idényben. Ekkor jöhet talán Shaqiri ideje is, aki mint kijelentettem, nem tervez eligazolni.
„Maradok a Bayern Münchenben.” – rövid, tömör, de mindenképp határozottságra utal, a még mindig csak 22 éves titántól.
Balogh József
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…