Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gomez: “Ez karrierem legrondább idénye!”

A német válogatott Mario Gomez nélkül utazik Brazíliába, a Fiorentina csatára csalódott, a sok sérülés ellenére sem adja fel és természetesen nagyon szorít hazája válogatottjának.

bolalife.com

Csütörtök este meghírdette bő keretét Jocahim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya. Több meglepetéssel is szolgált. A legnagyobb kimaradó név Mario Gomez, a 28 esztendős támadó helyére Kevin Volland lett jelölve.

“Egy hívás az edzőtől, ami fáj. A végsőkig hittem abban, hogy időben fitt leszek. De sajnos mindig visszatértek ebben az évben a sérüléseim és a végére ez nem lett elég. Pályafutáson legrodnább szezonja ezzel a csapással ér véget.” – fogalmazott Gomez közösségi oldalán.

A VfB Stuttgartban nevet szerző, majd éveket át a Bayern München alkalmazásában álló Gomez ebben az idényben mindössze 16 hivatalos összecsapáson léphetett a gyepre, Löw ezzel indokolta azt, hogy kimaradt a keretből a játékos. Gomez háta mögött már 59 válogatott mérkőzés van 25 szerzett góllal, ezért gondolta a német sajtó, hogy ott lesz a Világbajnokságon.

“Ismét vissza fogok térni, mint oly sokszor karrierem során. Ezzel sajnos biztos, hogy nem leszek ott, ha a fiúk megnyerik a Világbajnokságot. Szorítok értük és teljes szívemből a győzelmet kívánom Nektek!” – megmozdító szavak Gomeztől…

Galeß