Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Mint ismert, Mateo Pavlovic és a Ferencváros kérvényezte a tárgyalás megtartását, mert szerintük nem volt szabálytalan a kiállított horvát védő a Mezőkövesd elleni bajnokin. Az MLSZ helybenhagyta az ítéletet.
A Fegyelmi Bizottság ülésén meghallgatták Mateo Pavlovicot, illetve megtekintették az ominózus jelenetet, valamint ismertették a játékvezetői jelentést, ennek összevetésében pedig megállapították, hogy a védő elkövette a fegyelmi vétséget, és helyben hagyták az eltiltást. „Az FT a mérkőzésről készült játékvezetői jelentés és az eljárás alá vont labdarúgó írásbeli kérelme, valamint tárgyaláson történt meghallgatása és a mérkőzésről készült DVD-felvétel kapcsolódó részének megtekintése alapján megállapította, hogy Mateo Pavlovic a terhére rótt fegyelmi vétséget elkövette. Az FT kiemelte, hogy az esetről készült DVD-felvétel – a labdarúgó elmondásával szemben – a játékvezetői jelentésben foglaltakat támasztja alá, így a fegyelmi vétség elkövetését az FT aggálytalanul megállapíthatónak tartotta.” – áll az indoklásban.
A kiállítás 3:41-től:
A Magyar Kupában történt kiállításokkal is foglalkozott a grémium, így az Újpest elleni elődöntőn kiállított MTK-s Torghelle Sándor és Vass Ádám, valamint a debreceni Verpecz István egyaránt két találkozót kénytelen kihagyni a következő évi kupasorozat főtábláján. „Torghelle Sándor a labda megjátszásának esélye nélkül veszélyeztette ellenfele testi épségét, stopli használatával, nyújtott lábbal rátaposott ellenfele bokájára, ezért a játékvezető kiállította. A FEB a Fegyelmi Szabályzat 74 § (2) alapján szabott ki rá két mérkőzésre szóló eltiltást. Vass Ádám a játékvezető személyére sportszerűtlen megjegyzést tett, ezért a Fegyelmi Szabályzat 82 § (1) alapján kapott kétmeccses eltiltást, míg Verpecz István nyilvánvaló gólhelyzetben lévő ellenfelét buktatta, és a Fegyelmi Szabályzat 75 § (2) alapján kapott kétmérkőzéses eltiltást. Torghelle Sándor a labda megjátszásának esélye nélkül veszélyeztette ellenfele testi épségét, stopli használatával, nyújtott lábbal rátaposott ellenfele bokájára, ezért a játékvezető kiállította. A FEB a Fegyelmi Szabályzat 74 § (2) alapján szabott ki rá két mérkőzésre szóló eltiltást. Vass Ádám a játékvezető személyére sportszerűtlen megjegyzést tett, ezért a Fegyelmi Szabályzat 82 § (1) alapján kapott kétmeccses eltiltást, míg Verpecz István nyilvánvaló gólhelyzetben lévő ellenfelét buktatta, és a Fegyelmi Szabályzat 75 § (2) alapján kapott kétmérkőzéses eltiltást.” – írja az MLSZ honlapja.
Gavalovits Sándor
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…