November elején lesz a minitorna…
Az Alaves edzője szerint 10 ember ellen kellett volna lezárniuk a mérkőzést…
Már megérkezett az orosz fővárosba is, hogy bejelentsék szerződtetését…
Alig azok után, hogy a sajtóban megszellőztették ennek a lehetőségét…
Alkalmazkodni kell az új szabályokhoz…
Azonban a Tottenham is figyelemmel követi a játékos helyzetét…
A sérülések idő előtt vetnek véget a karrierjének…
“Labda volt spori!”
A Videoton továbbra is őrzi harmadik helyét, miután könnyed játékkal, 2-0-ra legyőzték a kieső Kaposvárt. A hazaiaknak jövő héten sem lesz nehéz dolguk, hiszen a másik kieső jelölttel, a Mezőkövesddel játszanak majd.
A meccs elejétől kezdve a hazaiak irányították a találkozót, csak Rusák kapusnak köszönhetően nem kaptak korai gólt. Az első nagy védésre a 24. percben volt szükség, Álverez próbálkozott 12 méterről, de a kaposvári hálóőr a helyén volt. A továbbiakban is kísérletezett a Vidi, de komoly helyzetet nem tudtak kialakítani, a félidőben nem született gól.
Az 51. percben góllá érett a hazai nyomás, Zé Luís indította a támadást a félpályáról, kitette jobbra Filipe Oliveiranak, aki középre adott, a beadást Nikolics fejelte középre az ötös bal sarkáról, majd a csereként beálló Zé Luís, becsúszva tessékelte be a labdát a kapu jobb oldalába, 1-0. Az 58. percben megszületett az első komoly vendég lehetőség is, Diallo került helyzetbe a 11-es pontnál, ám kísérlete az égbe szállt. A 74. percben eldőlt a mérkőzés, az első gólhoz hasonló remek akció után született a második gól is, a befejező ezúttal Nikolics, aki a 11-es pontról gurított a bal alsóba. A 84. percben még megfogyatkoztak a vendégek, Zé Luís ugrott ki ziccerben, ám Mbemba lerántotta őt, egyből piros, a végeredmény 2-0.
Videoton – Kaposvár: 2-0 (0-0)
G: Zé Luís (51.), Nikolics (74.) – ill. –
Kiállítva: – ill. Mbemba (84.)
Pék Márk
November elején lesz a minitorna…
Az Alaves edzője szerint 10 ember ellen kellett volna lezárniuk a mérkőzést…
Már megérkezett az orosz fővárosba is, hogy bejelentsék szerződtetését…
Alig azok után, hogy a sajtóban megszellőztették ennek a lehetőségét…
Alkalmazkodni kell az új szabályokhoz…
Azonban a Tottenham is figyelemmel követi a játékos helyzetét…
A sérülések idő előtt vetnek véget a karrierjének…
“Labda volt spori!”
Megkezdi szereplését az Európa-ligában a Fradi, de pályára lép többek között a Barcelona, a Liverpool és az Arsenal is…
“Szeretnénk, ha még több magyar lenne a keretben, de ez nem mehet az eredmények rovására…”
A nyolcadik edzőt nevezték ki az elmúlt egy évben…
Több játékosára sem számíthat a Ferencváros…
Két csapat is szívesen látná…
Az utolsó 10 percet majdnem túl könnyelműen vette Ancelotti csapata…
Jött a papírforma mindegyik mérkőzésen
Az újonc csapat első győzelmét aratta a szezonban…
Robert Lewandowski is segíthet a tárgyalások során…
Szezonbeli második győzelmét jegyezte Garcia Pimienta csapata!
Hamarosan meg is műtik a játékost
A Brighton és a Nottingham Forest mérkőzés végén kialakult balhé miatt
Elvették a rendezést az eredetileg kijelölt stadiontól…
A fiatal játékos eddig minden mérkőzésen kezdett a szezonban
Jó régen nem lépett már pályára…