Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szerződést hosszabbított csapatával a hannoveri védő

Az új kontraktus létrejötte szerint további két évig, 2016-ig a Hannovert erősíti Christian Schulz.

Christian Schulz – vebidoo.de

A korábbi négyszeres német válogatott középhátvéd 2007 nyara óta erősíti jelenlegi kenyéradóját, s az idei szezonban is alapembere volt csapatának: huszonhét bajnoki mérkőzésen és egy kupameccsen kapott játéklehetőséget és a megbízható védőmunkája mellett egy gólt is szerzett.

A 31 esztendős Schulz ekképp nyilatkozott a bundesliga.de oldalnak az egyezséget követően: „Szuperül érzem itt magam és Hannovert már az otthonomnak tekintem. Ezzel a szerződés-hosszabbítással egy álmom vált valóra.”


A ballábas játékos Hannoverbe szerződését megelőzően egyébként 12 évesen a Werder Bremenhez került, s egészen 2007-ig a Weser-parti gárdát is erősítette.

Budai Levente