Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Az MLSZ továbbra sem foglalkozott Tomiszlav Szivics fegyelmi kérvényével, így az is megeshet, hogy a miskolci edző nem maradhat a kispadon.
Továbbra sem tudni, mi lesz a DVTK-val edzőfronton. Az MLSZ hat hónapra tiltotta el mindennemű sporttevékenységtől, amibe beletartozik, hogy edzéseket sem vezényelhet. Ugyan Kovács Zoltán sportigazgató a minap úgy nyilatkozott, nem lesz váltás a kispadon, és bíznak abban, hogy az MLSZ minél hamarabb megejti az edző által kért tárgyalást, és változtat a döntésen.
Mivel pedig a szövetség illetékes testülete nem döntötte el, mikor tárgyalják újra Szivics ügyét, az sem tiszta, a meglévő iratok, felvételek alapján, avagy meghallgatás után dönt a Fellebbviteli Bizottság a szerb-magyar tréner sorsáról. Mindkét lehetőség fennáll, és az előbbit is választhatja az MLSZ.
Szivicset azután tiltotta el a szövetség, hogy a Haladás elleni találkozó után csalással vádolta meg a szövetséget. Ugyanakkor az sem jelentene megoldást, ha feleznék, netán harmadolnák a büntetést, mert a felkészülést az eltiltás miatt nem végezhetné el, ezért abban bízhat a tréner, hogy vagy jelentős pénzbírságra, vagy fél évre felfüggesztve kapná a büntetést. Ez utóbbi azt jelentené, amennyiben újabb fegyelmi vétséget követne el, automatikusan életbe lépne az eltiltás.
Ha a Fellebbviteli Bizottság helybenhagyja az elsőfokú ítéletet, úgy jelentősen befolyásolná Szivics diósgyőri karrierjét.
Gavalovits Sándor
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…