A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
A mögöttünk álló hétvégén került megrendezésre az Európai FootGoolf Trophy Tour első állomása, melyet Olaszországban a Castellar Golf Club pályáján bonyolítottak le. A két napos verseny svájci aranyérmet hozott, ugyanis D’Espine julien a 9-6-3-1 szabály értelmében megelőzte a magyar Lengyel Bélát, akinek így az ezüstérem jutott. Európai verseny révén az argentin játékosok eredménye nem számított bele a versenybe, ám a Dél-amerikaiak csúnya erődemonstrációt tartottak és letarolták a mezőnyt.
A beszámolók szerint a gyakorlónapon a pálya teljesen szét volt ázva, a víz megállt a pocsolyákba, így nehézkes volt a külföldiek számára a pályával való ismerkedés, mely a rutinos hazaiak dolgát segítette papíron. A számtalan olasz, tehát hazai indulón kívül 3 svájci, 3 spanyol és 6 magyar játékos tette tiszteletét, míg a tengerentúlról a legjobb argentinok is tiszteletüket tették, ám az eredményeik nem számítottak bele a hivatalos versenybe. A tíz Dél-amerikai footgolfos szinte kivétel nélkül mindkét nap erődemonstrációt tartott, a 18 szakaszos par 72-es pályát mindkét nap volt, aki 60 rúgásból teljesítette, ami elképesztő.
Az első játéknapon a beszámolók szerint az idő már ragyogó volt, ám a pálya talaja még mindig mély volt helyenként. A második napon aztán már melege volt a mezőnynek, a pálya tökéletes állapotban volt. A beszámolók szerint az out karók sokasága miatt nyomás volt a játékosokon, illetve a végjáték igen feszült volt, hiszen tavak körül kellett játszani, a labda pedig könnyen vizet találhatott.
A magyar különítményt Lengyel Béla, Bihary Péter, Gelencsér Gábor (Első Magyar Footgolf Sportegyesület), Hankó Péter, Oláh Attila (Milan Footgolf Egyesület) és Kuts Zoltán képviselte.
Kattints képre KÉTSZER és nagyban behozza az eredménytáblát!
További menetrend:
Ország | Dátum |
Olaszország | Május 24-25. |
Hollandia | Május 31-Június 1. |
Svájc | Június 7-8. |
Norvégia | Június 14-15 |
Franciaország | Június 14-15. |
Németország | Július 12. |
Egyesült Királyság | Augusztus 9-10. |
MAGYARORSZÁG | OKTÓBER 4-5. |
Belgium | Október 11-12. |
Portugália | November 29-30. |
Őszi Ádám
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…